Rövidhírek
Főkapitányi elismerés gyurgyalagok megmentéséért
2020. június 29. hétfő, 10:44
Sajtóközlemény Fotó: ZMRFK
Söjtörön, egy homokbánya területén egy helyi méhész fokozottan védett gyurgyalag madarak költőüregét akácfadarabokkal eltorlaszolta, így a madarak onnan sem kijutni, sem pedig oda bejutni nem tudtak, írja közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányág.
Rendőr és természetvédelmi őr közös munkáját jutalmazták
Dr. Sipos Gyula, Lelkes András és Szekeres Zoltán
Szekeres Zoltán rendőr zászlós helyi körzeti megbízott, és Lelkes András, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őre közösen kezdték el számba venni azokat a lehetőségeket, hogy az akkor még ismeretlen elkövetőnek mi lehetett a célja a fészkek elzárásával. A közös munka meghozta az eredményt, mert egy nappal később már egy helyi méhész udvarán kopogtattak a rendőrök, és az elkövetéshez használt fadarabok maradványait is megtalálták.
Dr. Sipos Gyula r. vezérőrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a közös és eredményes munkájukért elismerésben és jutalomban részesítette a védett madarak megmentőit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpár -
rovatunk hírei
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpár top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Új szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélPolgárőrök nyílt napja Ebergényben
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA