Rövidhírek
Új eszközök a műszaki gyűjteményben
Ipartörténeti tárgyakkal gazdagodott a MOGIM
Eichinger Attila
Az elmúlt évek „szerzeményeit” ezért most együtt mutatják be a nyilvánosságnak, valamint a jelenlegi és volt kollégáknak. A rendezvény ugyanis szakmai találkozónak is helyt adott.
Glikol regeneráló
Többek között elhangzott: az olajipari múzeum nemrégiben egy földgázszállításban használt berendezéssel, mégpedig egy glikol regenerálóval gazdagodott. Az eszközt az Amerikai Egyesült Államokban gyártották – mondta dr. Szabó György, a TDE-ITS Kft. ügyvezetője, a MOL egykori vezérigazgatója, bemutatva a tárgyat. A gyűjtemény másik újdonságáról, a MOL százhalombattai finomítójában leszerelt, korábban az Adria-kőolajvezetéknél használt kőolaj szivattyúról Péterfalvi Ferenc, a MOL logisztikai szervezet csővezetéki vezetője szólt. Harmadik „elemként” pedig a csepeli petróleum-kikötő egykori vasúti tartálykocsi-töltőállomása került fókuszba, mint múzeumi újdonság.
Vasúti tartálykocsi-töltőállomás
Az intézmény igazgatója a rendezvényen azt is elárulta, hogy jövőre egy nagyszabású kiállítást szerveznek, ugyanis 75 éve alakult meg az ÁFORT (későbbi ÁFOR), és az 1948-ban létrehozott vállalat történetét mindenképpen szeretnék bemutatni a közönségnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Befejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakasza -
rovatunk hírei
Befejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakasza top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Az új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaPolgárőrök nyílt napja EbergénybenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs Állatmenhelynél