Egerszeg Fesztivál
nézőpont
Balatoni látomások tárlat
Az Egerszeg Fesztivál részeként nyílt meg és augusztus 26-ig látogatható a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a „Balatoni Látomások” című képzőművészeti tárlat, ahol neves művészek más-más módon mutatják meg vonzalmukat a „Magyar Tengerhez”.
zsibongó
Elstartolt az Egerszeg Fesztivál
Igazi játszótérré változott péntek délután a zalaegerszegi Dísz tér. A Bábszínházi Világtalálkozó részeként artisták, cirkuszi bábosok, nyilvános bábelőadás, utcaszínházi programok várták a gyerekeket. Ahogy telt az idő a „gasztroutca” is benépesült.
kultúra
Egerszeg Fesztivál és más programok
Az Egerszeg Fesztiválról, a Bábszínházi Világtalálkozóról és a Kvártélyház Nyár programjairól tartottak összevont sajtótájékoztatót a szervezők kedden a városházán. A június 16-17-18-i hétvége bővelkedik majd programokban, június 11-től augusztus 21-ig pedig a kvártélyházi szabadtéri színház is várja a közönséget.
életmódi
EgerszegFeszt három napon át
Három színpaddal, borutcával, gasztronómiai sátrakkal és számos programmal várta a közönséget péntektől vasárnap estig az EgerszegFeszt. Utoljára 2019-ben volt fesztivál, a koronavírus-járvány miatt ugyanis 2020-ban és 2021-ben nem lehetett megtartani a rendezvényt.
hanghatás
Szegek a szívemben az EgeszegFeszten
Az EgerszegFeszten lép fel legújabb albumával a Zaklatás zenekar. Az 1995-ben alakult punk/rock együttesnek márciusban jelent meg a Szegek a szívemben című lemeze, mely immár a negyedik albumuk.
kultúra
Bővül az EgerszegFeszt területe
Megújult formában tér vissza az Egerszeg Fesztivál, mely ezentúl EgerszegFeszt néven, friss helyszínekkel és dizájnnal készül a közönség fogadására. A szervezők a városházán számoltak be a programsorozat részleteiről.
oktató
Regionális gyermek és ifjúsági kézműves kiállítás
Az Egerszeg Fesztiválon a színpadi produkciók mellett a tárgyalkotó művészetek is képviseltették magukat. Így a Keresztury VMK-ban nyílt tárlat, mely gyermekek és ifjak kézműves alkotásait mutatja be. A regionális kiállítás június 29-ig látható.
gasztro
Jubileumi prósza újratöltve
Kimondani is sok, de 25. éve immár, hogy prósza fesztiválon lehet ízlelgetni Zalaegerszegen a hagyományos zalai ételt, s annak számtalan újragondolt változatát, melyek jelentős része éppen a fesztiválon való megmérettetésnek köszönheti létét. A jubileum alkalmával a zsűri töltött prószát szánt feladatul a versenyző csapatoknak.
Kormányablakbusz az Egerszeg Fesztiválon
A mobil ügyintézés lehetőségével fogadta az érdeklődőket a kormányablakbusz az Egerszeg Fesztivál pénteki napján. Ahogy a kormányablakokban, így a mobilizált ügyfélszolgálati irodában is több mint kétezerféle ügykört kezdeményezhetnek a lakosok, így aznap többek között személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, útlevéllel kapcsolatos ügyeiket intézhették a fesztiválra látogatók.
kultúra
Megkezdődött az Egerszeg Fesztivál
Péntek délután hivatalosan is elindult az idei Egerszeg Fesztivál. Június 7-10 között három színpadon, illetve a belváros utcáin és terein várják az érdeklődőket különféle programokkal és kirakodóvásárral.
kultúra
Hamarosan Egerszeg Fesztivál és Kvártélyház Nyár
A közelgő Egerszeg Fesztivál és Kvártélyház Nyár programjairól számolt Balaicz Zoltán polgármester és Tompa Gábor fesztiváligazgató, a Kvártélyház Kft. ügyvezetője a városházán.
kultúra
Véget ért az Egerszeg Fesztivál
Bár a vihar és a heves esőzés péntek este közbeszólt, a hétvégén lezajlott az Egerszeg Fesztivál. A programsorozat idén az 1848/49-es forradalom és szabadságharc előtt is tisztelgett.
közélet
Barátság, szeretet, összetartozás
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója évében, az Egerszeg Fesztivál keretében testvér-és baráti városok küldöttségeit köszöntötte a város dísztermében Balaicz Zoltán polgármester. Az ünnepségen, a határon túli települések képviselőivel együtt emlékeztek a 170 évvel ezelőtt történtekre.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Fejlesztések (90), Magyar Plakát Ház (13), Májusfa (12), orosz-ukrán háború (3), Teublné Fitos Magdolna elnök (1), Belső Utak Iskolája, Hock János u.51 (1), Kis- és középvállalkozások (5), Önkormányzatok Mátrai Szövetség (1), dr. Káldi Dávid (9), Duatlon (3), dr. Magyar Károly, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke (3), Kertmozi Zalakaros (3), ZENE VILÁGNAPJA (6), Hahót (2), Kis-Balaton túra (9), Újévköszöntő (8), Terményárak (1), Log in id (1), Szabóné Simon Beáta (12), Zalai tűzoltók (2)
1-20 21-40