Vezető hírek
Cselekvő közösségek eszmecseréje
Az „aktív közösségi szerepvállalás” programot a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az Országos Széchenyi Könyvtár és a NMI Művelődési Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. valósítja meg. A mostani műhelynap – mely az országos eseménysorozat 16. állomása volt – a Zala megyében tevékenykedő civilek, aktív közösségek ismerkedését, tapasztalatcseréjét szolgálta. Kiemelt figyelmet fordítva a közművelődési ágazatban rejlő lehetőségekre.
Kapcsolat civilek és kulturális intézmények között
Giczi András és Zimborás Béla (középen) a zalaegerszegi program szervezőivel, Necze Gáborral és Tóth Józseffel
Mint azt a tanácskozás előtt Giczi András, a projekt szakmai vezetője (Országos Széchenyi Könyvtár) érdeklődésünkre elmondta: a Cselekvő közösségek egyik célja, hogy a megyei TOP pályázatokat szakmai támogatással erősítsék. De, fontos az is, hogy a közgyűjteményeket és a közművelődési intézményeket támogassák, fejlesszék. Filozófiájuk a társadalmiasítás, vagyis a közösségi alapú működtetés, ami annyit jelent, hogy egy kétirányú folyamat zajlik a civilek és a közművelődési intézmények között. Ennek része a közösségfejlesztésen túl, hogy a civil szervezetek szükség esetén be tudjanak kapcsolódni – külső segítőként – egy-egy intézmény programjainak szervezésébe, lebonyolításába; ha arra igény mutatkozik.
A szakmai nap résztvevőit a zalaegerszegi önkormányzat részéről Zimborás Béla osztályvezető-helyettes köszöntötte, majd előadások hangzottak el a megyében működő egyesületek, alapítványok, klubok tevékenységéről, közösségi szerepvállalásáról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Mind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetség -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgya