Diktatúra a „hosszú ötvenes években”

A város Dísztermében megrendezett tudományos ülésen ezúttal nem a pesti eseményeket követő zalai történések kerültek fókuszba, hanem a forradalomhoz vezető útról esett szó. De a hallgatóság megismerkedhetett a „hosszú ötvenes évek” fogalmával is.

Konferencia az ’56-os forradalom előzményeiről

Molnár András, a zalai levéltár igazgatója bevezetésképpen elmondta: egy országos rendezvénysorozat része a konferencia, melynek címe - Egy diktatúra anatómiája. Előadások a Rákosi-korszak történetéből – is jelzi, hogy nem a konkrét zalai forradalmi eseményekre koncentrálnak az előadók. Ennek oka az, hogy a helyi történészek az elmúlt években már sokszor, sokféleképpen feldolgozták ezt a témát. Ezért határoztak úgy, hogy inkább a forradalom gazdasági, politikai, társadalmi előzményeit veszik górcső alá.

Kádár János zalaegerszegi látogatása 1961. június 15. Középen Darabos Iván megyei titkár (Fotó: MNL Zala Megyei Levéltára)

Kollektivizálás, kuláklisták, államosítás, kitelepítések, egyházüldözés, politikai nomenklatúra- és elitépítés. Többek között ezek voltak a forradalom előtti évek főbb motívumai, s ezeket a témákat járták körül a tanácskozás előadói is, akiket Balaicz Zoltán polgármester köszöntött. A tudományos ülést a levéltár igazgatóhelyettese, Káli Csaba szervezte. A zalaegerszegi történész a korszak kutatójaként tagja annak a vidéktörténeti kutatócsoportnak, mely két éve jött létre az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kezdeményezésére. Céljuk az, hogy a közelmúlt politikai történéseit torzítás mentesen, a fellelhető forrásokra alapozva tárják fel.

A diktatúra természetrajzát fedi fel a konferencia, mely ezúttal a vidékkutatások eredményeire koncentrál – fogalmazott dr. Ö. Kovács József egyetemi tanár, a vidéktörténeti kutatócsoport szakmai vezetője. A tanácskozás levezető elnökeként és első eladójaként többek között elmondta: a jelenkor kutatása sokszor nem egyszerű feladat, hiszen még élnek a szereplők, vagy azok közeli rokonai, így megvan az ideologizálás és elfogultság veszélye. A történészeknek ezért kizárólag a források alapján szabad véleményt formálniuk. A korszak kutatójaként, a sztálini hatalomtechnikák közül Ö. Kovács elsősorban a földdel való hatalmi játszmákat vizsgálja. Előadásának témája is a kollektivizálás, a kuláklisták és a paraszti identitástudat megtörése volt.

Erős Krisztina levéltáros a zalai kitelepítésekről beszélt

Szintén a parasztság, illetve a rájuk nehezedő terhek kerültek szóba dr. Tóth Judit főlevéltáros (Magyar Nemzeti Levéltár) előadásában. Mint fogalmazott: a forradalomhoz vezető út egyik oka a parasztságot sújtó beszolgáltatási rendszer és az évekig tartó sakkban tartás, megfélemlítés volt. A föld sok esetben már nem a megélhetés eszközeként szolgált, hanem az adók és terhek miatt inkább kiszolgáltatottságot jelentett a parasztok számára. Zalában különösen igaz volt ez, hiszen Rákosi megyéjének számított (itt szerzett országgyűlési mandátumot), így a teljesítménykényszer még inkább érezhető volt.

A konferencia további részében dr. Szabó Csaba főigazgató-helyettes (Magyar Nemzeti Levéltár) a zalai egyházpolitikát és egyházüldözést elemezte. Dr. Czetz Balázs, a Fejér megyei levéltár igazgatója a Dunaújvárosban és környékén zajló – anomáliáktól sem mentes – iparosítási folyamatokról és az újonnan születő lakótelepek társadalmi viszonyairól beszélt. Dr. Kovács Attila a lendvai Etnikai Kutatóintézet tudományos munkatársa pedig Jugoszlávia és Magyarország 1948-53 közötti zűrzavaros viszonyát elemezte.

A helyi előadók közül Erős Krisztina levéltáros a zalai határsávból 1950-53 között zajló kitelepítésekről szólt. 1950-ben körülbelül 193 családot, 1952-ben pedig 203 családot internáltak a Hortobágyra. A kitelepítetteket a lenti, rédicsi, csömödéri állomásokon gyűjtötték össze. A szerelvényeket aztán a zalaegerszegi vasútállomáson egyesítették. A vasúti kocsikba zárt internáltak itt még próbáltak kapcsolatba lépni a rokonokkal, barátokkal: cetlikre írt rövid üzeneteket dobáltak ki az ablakokon.

A konferencia előadóinak egy csoportja (Tóth Judit, Czetz Balázs, Szabó Csaba, Ö. Kovács József)

A „hosszú ötvenes évek” fogalmának meghatározásával kezdte előadását Káli Csaba, aki a zalai kommunista pártelit anatómiáját elemezte az 1948-62 közötti időszakban. A történész szerint az ötvenes évek gyakorlatilag már 1945 után elkezdődött, hiszen az új rendszer – vagyis a diktatúra – fokozatos felépítése már ekkor elindult. Változás pedig csak a hatvanas évek elejétől figyelhető meg. A zalai legfelsőbb pártvezetésre fókuszálva két célcsoportot vizsgált: az első titkárok csoportját, és a pártbizottság tagjait. Kiértékelve a vezetők és a tagok életkorát, végzettségét, foglalkozását, születési helyét, sőt azt is, hogy később a megyében folytatták-e pályafutásukat. 1956-ig az volt az tendencia, hogy egyre fiatalabb életkorú vezetők kerültek a párt élére. A forradalom után érezhető egy törés, és inkább a már kipróbált, idősebb embereket vonták be a pártéletbe. Változás majd csak 1962 után érezhető, ekkor újra lehetőséget kaptak a fiatalabbak is.

A tudományos ülés utolsó előadásában Bekő Tamás segédlevéltáros Zalatárnok ötvenes évekbeli (néha kabaréba illő) történetét tárta a hallgatóság elé. A falu harangjának visszaszerzése kapcsán pedig Mindszenty és Rákosi politikai taktikázását is megismerhettük.