Vezető hírek
Elismerés a legkedveltebb vendéglátóhelynek
A megmérettetésnek már hosszú hagyománya van a városban, hiszen a KISOSZ kezdeményezésére 2005-2010 között, évente több kategóriában is díjazták a vendéglátóhelyeket. Az éttermeket, kávézókat akkor egy szakmai zsűri járta végig, akik a verseny végén összegezték és értékelték a tapasztalatokat.
Balaicz Zoltán és Zrinszki István
A 2017-es versenyt a Belga söröző nyerte
Mint azt Balaicz Zoltán polgármester az idei díjátadón elmondta: a hagyomány ugyan 2010 után néhány évre megszakadt, ám tavaly újra meghirdetésre került a verseny, ám ezúttal már a digitális kor elvárásainak megfelelően. Most ugyanis nem a zsűri dönt, hanem maga a közönség. Vagyis az éttermeket, cukrászdákat látogató vendégek, akik szavazataikat egy erre a célra létrehozott internetes oldalon adhatták le.
Idén a tavalyinál is több, összesen 4312 szavazat érkezett. A legtöbben a Belga Étterem és Sörözőre voksoltak. A második helyen a tavalyi nyertes, vagyis a Terra Incognita Étterem végzett, a harmadik a Díszpinty Gasztrobár, a negyedik a Zalaco Bisztró, az ötödik pedig a Tóka Étterem lett.
Az első helyezettnek járó százezer forintos jutalmat, és a homlokzatra kihelyezhető „Év vendéglátóhelye 2017” táblát Zrinszki István, a Belga étterem tulajdonosa vette át a polgármestertől. A ceremónia után elmondta: a nyeremény elsősorban az itt dolgozó kollégák érdeme és szakmai sikere, hiszen egy csapatmunkáról van szó. Büszke a személyzetre, és a közösen elért eredményre. A díj pedig egyfajta ösztönzés a további munkához.
Tolvaj Márta a verseny fontosságával kapcsolatban úgy nyilatkozott: a város a jövőben komoly idegenforgalmi fejlesztésekre készül. Azonban az attrakciókon túl az is fontos, hogy megfelelő minőségű szálláshelyekkel és vendéglátóhelyekkel fogadhassuk az ide érkező turistákat. Az évente meghirdetett verseny ezért remélhetőleg minden éttermet, kávézót, cukrászdát arra ösztönöz, hogy a tőlük telhető legmagasabb minőséget produkálják, s ne féljenek az újításoktól.
A városmarketing nemcsak arról szól, hogy „kifelé” népszerűsítsük Zalaegerszeget, hanem arról is, hogy a helybélieknek élmény legyen itt lakni – fogalmazott Horváth Szilárd, a Városmarketing Iroda vezetője. Szerinte a verseny abban is segít, hogy a zalaegerszegiek jobban megismerjék a rendelkezésükre álló vendéglátóhelyeket, és hogy az üzemeltetők magas színvonalon működtessék az éttermeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaMesehős program a nagyszülők védelmében