Vezető hírek
A jövő autója és hálózata
Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy a június 1-jén és 2-án zajló szakkiállítást és a konferenciát a járműipari tesztpálya, az R76-os okos gyorsforgalmi út, valamint a logisztikai központ és konténerterminál fejlesztése kapcsán rendezik meg. Az első napon a járműipar és az infokommunikáció, míg a második napon a logisztika és közlekedésfejlesztés kerül a középpontba a kormányzati, valamint a nemzetközi és hazai szakemberek előadásai által. A kormányzat, az önkormányzat, az Autóipari Próbapálya Zala Kft., valamint az egyik legnagyobb távközlési szolgáltató képviselői az első napon írják alá azt az együttműködési megállapodást, mely szerint Zalaegerszeg és térsége lesz az 5G-s mobilhálózatok magyarországi tesztvárosa.
Minderről a Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállításon
A polgármester úgy fogalmazott, mindezen, a város jövőjét hosszú időre meghatározó fejlesztések szakmai támogatása és népszerűsítése érdekében szervezik meg a kiállítást és konferenciát, ami reményeik szerint nemzetközivé nőheti ki magát.
A sajtótájékoztatón részt vett Lukács Péter, aki dr. Palkovics László miniszteri biztos mellett kormánybiztosi koordinátorként tevékenykedik a járműipari tesztpálya megvalósításában, másrészről gazdaságfejlesztési tanácsadói feladatokat lát el az önkormányzatnál. Úgy vélekedett, hogy a május 19-i alapkőletétellel Zalaegerszeg felkerült járműipar világtérképére, az első Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia pedig lehetőséget teremt arra, hogy a zalai megyeszékhelyt bekapcsolják az országos konferenciahálózatba. Az esemény nagy jelentőséggel bír az autógyártás előtt álló komoly változások tekintetében, ugyanis az automatizált, hálózatba kapcsolt elektromos hajtású járművek szerepe növekedni fog az emberi mulasztásból adódó balesetek kiküszöbölése okán is. Az ez irányú kutatás-fejlesztésben jelentős szerep jut a zalaegerszegi járműipari tesztpályának és a hozzákapcsolódó tesztelési zónának.
Hangsúlyozta, hogy a szakkiállítás egyrészt közös platformot biztosít a járműiparban és az infokommunikációs iparágakban tevékenykedő cégek számára, másrészt közelebb viszi az emberekhez a jövő autógyártását. A kétnapos ingyenesen látogatható rendezvényen a jármű-, az infokommunikációs valamint a logisztikai ipar fejlődési irányait ismerheti meg a nagyközönség a 70 kiállító jóvoltából.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaMesehős program a nagyszülők védelmében