Vezető hírek
Az oktatás és képzés helyszíne lesz
Átadták az elkészült üzemcsarnokot
Dr. Vadvári Tibor alpolgármester, Balaicz Zoltán polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő és Oláh Gábor, a Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatója
Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy az önkormányzat 600 millió forint európai uniós támogatást nyert a TOP-programból, amit 46 millió forint saját erővel egészített ki a beruházás megvalósításához. A volt parancsnoki iroda helyén felépített közel 1500 négyzetméXter alapterületű üzemcsarnok a város gazdaságfejlesztési programja részeként létesült, amelybe az inkubátorház bővítésének harmadik üteme is beletartozik. Jelezte: egyelőre üresen áll az épület, amelynek további funkcióját meghatározza, hogy három – a Munkácsy, a Ganz és a Széchenyi – szakképző iskola, valamint a Pannon Egyetem zalaegerszegi központjának közelében található. Ebből adódik, hogy nem hagyományos ipari tevékenységre kívánják bérbe adni a modern épületet, hanem oktatási, szakképzési célokra felhasználni és ehhez berendezni a szükséges eszközökkel, ami reményeik szerint néhány hónap múlva valóra válhat.
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője az átadáson azt hangsúlyozta, hogy a vírushelyzet elmúltával óriási igény lesz a szakképzett munkaerőre, ami már most is jelentkezik, itt a városban is, a fejlesztéseknek köszönhetően. Ezek között említette a jövő év elején átadandó járműipari tesztpályát, ahol 200-300 új munkahely jön létre, továbbá a német–magyar vegyesvállalat beruházásában épülő Rheinmetall harcjárműgyárat, ahol 500 fő helyezkedhet el. Mint mondta, ehhez újabb, munkaerőt igénylő beruházások társulnak, akár a közeljövőben, amelyeket már sem a város, sem a megye nem tud kiszolgálni. Hangsúlyozta, ezért régiós szinten kell megszólítani a majdani munkavállalókat, hogy jöjjenek ide. Egyúttal szükség van az oktatás, a szakképzés fejlesztésére, amely biztosítja majd a megfelelő szakembereket a vállalatok számára. A betelepülő cégekkel jelentősen növekedhet a város adóbevétele, így több forrás juthat az egészségügyre, az oktatásra, a kultúrára és a közlekedésre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Befejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakasza -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Az új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaPolgárőrök nyílt napja EbergénybenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs Állatmenhelynél