Vezető hírek
Egy faipari vállalkozás veszi bérbe
Két csarnoképülettel bővítik az inkubátorházat
Az inkubátorház első üteme 2010-ben épült meg, segítségül olyan kis és középvállalkozások számára, amelyeknek nem volt elég pénzük saját csarnok építésére vagy piaci alapú bérlésre, idézte fel Balaicz Zoltán polgármester. Mint mondta, már az első ütem átadásakor olyan jelentős volt az érdeklődés, hogy 2013-ban kibővítették az inkubátorházat. Most, a harmadik ütemben összesen 1600 négyzetméteren két új csarnok épül, ami a TOP-program keretéből, illetve önerőből közel 320 millió forintból valósul meg. Ez a beruházás már a nagyobb helyigényű vállalkozásokat fogja kiszolgálni. Ezzel az északi ipari park szinte meg is telt, a járműipari tesztpályának köszönhetően ugyanakkor további befektetői fejlesztések várhatóak. Egy 65 hektáros állami terület még rendelkezésre áll, a városnak azonban el kell gondolkodnia arról, hol tud ipari területeket kialakítani az elkövetkező években a vállalkozások számára. Érdeklődésből már korábban sem volt hiány, amit az is jelez, hogy 2014-től mostanáig 4000 ezer új munkahely jött létre a városban
A polgármester kiemelte, hogy az ipari park 2015-ben elsőként kapta meg a Tudományos és Technológiai Ipari Park címet, majd 2018-ban az Év ipari parkja címet érdemelte ki. 2016-ban a várost ismerték el, mint Befektetőbarát Település. Mindez kedvezően hathat a következő évek gazdasági beruházásaira is, amit nkubátorház fejlesztése is szolgál, ahogy a már elkészült munkáshotel valamint az épülő duális szakképző központ.
A bal oldalt a legszélő tömb lesz az új csarnoképület
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy a miniszterelnök által 2010-ben ígért egymilliós munkahelybővítésből máig 815 ezer valósult meg, így jelenleg több mint 4,5 millióan dolgoznak az országban. Zalaegerszegen ma mintegy ezer a regisztrált álláskereső, miközben 550, a városkörnyékkel együtt pedig 720 betöltetlen álláshely van, főként a kereskedelemben, az építőiparban és a szolgáltató szektorban. A járműipari tesztpálya jelenlegi készültségi fokán mintegy 50 embernek, befejezését követően pedig 250-300 főnek ad munkát. Mintegy 20-25 cég betelepülése is várható még, ami több száz munkahely létesítését is teremti. Mint mondta, nem elég a zalaegerszegi munkaerő, ezért a megyéből és a régióból is számítanak az álláskeresőkre.
Oláh Gábor, az inkubátorházat üzemeltető Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatója jelezte, hogy a két új csarnok az év végére készülhet el. Egy olyan faipari vállalkozás lesz a bérlője, amely 2010-ben öt fővel kezdte meg tevékenységét az inkubátorházban. Ma már 60 embert foglalkoztat, és a speciális gépek miatt is nagyobb területre van igénye. Átköltözése után kisvállalkozások települhetnek be régi helyére. A vezérigazgató kiemelte, hogy a zalaegerszegi inkubátorház valamennyi bővítési üteme az országban egyedülálló módon úgy valósult meg, hogy a cégek már átadása előtt kibérelték helyiségeit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpár -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgya