Vezető hírek
Igazi építészeti alkotás
Szeptemberben adják át a járműipari tesztpálya fogadóépületét
Vigh László országgyűlési képviselő, a beruházás miniszteri biztosa a sajtóbejáráson úgy fogalmazott, hogy ezzel az épülettel Zalaegerszeg a járműipari konferenciák fővárosa lesz. A vendégek az ide csatlakozó közúton közelíthetik meg a tesztelési zónáktól elzárt épületet, amelyben konfernciateremeket, éttermet, kiállítóteret és teraszt létesítenek. A tesztpályára való kilátást az üvegborítású külső falak is biztosítják. Elmondta továbbá, hogy a kemény tél ugyan hátráltatta a kivitelezést, mely most a megfelelő ütemben halad. A több mint egy milliárd forintba kerülő fogadóépületet szeptemberben adják át. Attól kezdve már a járműipari tesztpályához illő épületben tudják fogadni a vendégeket.
Az épület – a két hosszabb oldalán a Z-betűt formázó homlokzati elemmel – valóban szorosan illeszekedik a tesztpályaprojekt innovatív szellemiségéhez. Önmagában már ezért is építészeti alkotás. A főbejárat egy felülvilágított fogadótérbe vezet, melynek bal oldalán helyezkedik el a magas légtérű exkluzív konferenciaterem. Ide akár egyszerre három autóval is be lehet járni, így a fejlesztők élőben is bemutathatják autóikat egy-egy rendezvény alkalmával. A földszinten továbbá egy bemutatóterem, egy kisebb konferenciaterem, az étterem, valamint a kiszolgáló helyiségek kapnak helyet, míg az emeleti szintet a kiállítótér, az irodák és a terasz fdoglalja el. A feljutást szolgáló úgynevezett lebegőlépcső a különleges belsőépítészeti megoldásások egyike. Az egész belső tér egységes látványát az emeleti szint galériajellege adja, derült ki az ismertetőből.
A sajtó munkatársai a bejáráson megtekintették az épület beljesében is zajló munkálatokat, melyről Bérczesi Tibor, a ZÁÉV Zrt. projektfőmérnöke is adott tájékoztatást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokban