Vezető hírek
Négy orgona, öt koncert
Az orgonahét művészeti vezetője a zalaegerszegi születésű Mátyás István orgonaművész, aki elmondta: egy évvel ezelőtt kezdtek el a Keresztury VMK vezetőjével, Flaisz Gergővel gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne a város orgonáit jobban kihasználni, ha úgy tetszik helyzetbe hozni. Egy Rajna-menti városkában látta először, hogy a település sípos orgonáit egy különleges program keretein belül mutatják be a közönségnek. Innen jött az egyhetes fesztivál ötlete.
Orgonahét és más programok
Zalaegerszegen jelenleg négy sípos orgona található: az egykori zsinagóga hangszere 1987-ben épült, a Jézus Szíve Ferences Plébániatemplomé 1958-as, a református templom orgonája a legifjabb, hiszen 2013-ban készült, míg az evangélikus templomé a legidősebb,1907 óta játsszanak rajta. Ráadásul a hangszer a templommal egy időben épült.
Ami az orgonahét programjait illeti: szeptember 22-én a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a párizsi Saint-Eustache templom orgonistája, Baptiste-Florian Marle-Ouvrard ad elsőként koncertet, melyen többek között Bach- és Liszt-művek is felcsendülnek. Szeptember 23-án a ferences templom orgonáját Mátyás István szólaltatja meg. A produkció során fellép Genoveva dos Santos szopránénekes is. Szeptember 25-én a református templomban Ablonczy Bertalan orgonahangversenyére kerül sor, szeptember 28-án az evangélikus templomban pedig Mátyás István lép fel Nauratyill Eszter hegedűművésszel. A rendezvénysorozatot szeptember 29-én Fassang László orgonaművész, Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekarral közös koncertje zárja a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben. Az orgonaestek 19 órakor kezdődnek. Fassang László nemcsak a koncert kedvéért látogat majd a városba, a rendezvény ideje alatt ugyanis mesterkurzust tart majd három fiatal tehetséges orgonaművésznek.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a Keresztury VMK-ban és intézményegységeiben az ősz és a tél folyamán több új program is várja az érdeklődőket, de a hagyományos rendezvényeik is folytatódnak. A hangversenyteremben továbbra is lesz JazzSzerda, komolyzenei bérlet és kiállítások, a VMK-ban újraindulnak a népszerű előadássorozatok, estek, de könnyűzenei koncertekre is sor kerül. A következő hónapokban jubileumi tárlata nyílik az idén hetven esztendős Nemes László és Szényi Zoltán festőművészeknek. Az Apáczai ÁMK-ban sor kerül a hagyományos Kertvárosi Vigasságokra, míg a Gébárti Kézművesek Házánál a TökJó Fesztiválra várják ősszel a közönséget. Az Art Mozi pedig a filmeken kívül zenei csemegéket is ígér: a Hooligans szimfonikus formációban, míg az Anna and the Barbies egy akusztikus koncerttel lép fel.
Flaisz Gergő igazgató elmondta: újdonság lesz az október 31-én megrendezésre kerülő Lidérc Bál, ami a VMK-ban kerül megrendezésre, és kicsit a halloween-i mulatságok hangulatát szeretné megidézni.
Szóba került az is, hogy mintegy 2 millió forintból megújul a hangversenyterem Steinway zongorája, melyet Bogányi Gergely zongoraművész avat fel novemberi koncertjén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpár -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraPolgárőrök nyílt napja Ebergényben