Vezető hírek
Fókuszban a kortárs lengyel kultúra
A hangversenyteremben rendezett kiállításon huszonhárom fiatal lengyel alkotó munkáit mutatják be január 29-től február 2-ig. Az eseményre öt művész – két egyetemi tanár és három diák – is ellátogatott.
Képzőművészeti tárlat és irodalmi est
Joanna Urbanska, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója a tárlatot megnyitva elmondta: mint azt a cím – Puzzle – is jelzi, egy pillanatkép ez, a kortárs lengyel kultúra aktuális állapotáról. A művek a kompozicionális és formai problémák megoldására tett kísérletek során készültek.
Lengyel művészek is érkeztek a programsorozatra
A festmények és grafikák az akadémia hallgatóinak útkeresését mutatják be. Annál is inkább, mert az V. számú rajz műhely célja, hogy a hallgatók a természet megfigyeléseiből kiindulva tökéletesítsék rajztudásukat; elsajátítva a tömör vázlatkészítés technikáját. Különféle eszközökkel kísérletezve a tanulás során.
A Kortárs Lengyel Underground rendezvénysorozatot szervező zalaegerszegi Helyi Tájékoztatásért Egyesület részéről Cserpes Attila elnök érdeklődésünkre elmondta: az egyhetes program a Waclaw Felczak Alapítvány támogatásával valósul meg. Magának az alapítványnak a létrejötte egy friss kezdeményezés; a magyar kormány a lengyel kultúrát szeretné Magyarországon népszerűsíteni. Van a szervezetnek egy társalapítványa is Lengyelországban, tehát a két nemzet kormányának együttműködéséről van szó. Az országok kulturális életének promóciójára pdig különféle pályázatokat írnak ki.
Joanna Urbanska nyitotta meg a kiállítást
Egy ilyen projektre nyert támogatást a zalaegerszegi egyesület, melynek fő célja az, hogy a fiatalok számára tegyék vonzóvá és érdekessé a lengyel kultúrát. Cserpes Attila úgy gondolta, hogy ezt az érdeklődést a korosztályi sajátosságok miatt leginkább a kortárs és underground művészetek révén lehet felkelteni. Így született meg a mostani programsorozat ötlete.
Az egyhetes rendezvényen a zsinagógában nyílt képzőművészeti kiállításon túl, fókuszba kerül napjaink lengyel irodalma (Kellermann Viktória műfordító látogat el január 31-én a PopUp Café irodalmi estjére), valamint a kortárs lengyel rock- és jazzmuzsika, de a filmművészet is.
A krakkói képzőművészeti akadémia hallgatóinak alkotásait február 2-ig lehet megtekinteni
A szervezők remélik, hogy a mostani rendezvény az első lépés, és a jövőben még sor kerülhet hasonló kulturális találkozóra a két ország között.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpár -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPolgárőrök nyílt napja Ebergényben