Vezető hírek
Családbarát munkahely védjegy a könyvtárnak
Figyelnek a munkatársak igényeire, javaslataira
Forrás: Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
A Családbarát Hely tanúsító védjegyre széles körben lehetett pályázni, és bármely területen (versenyszféra, közszféra, nonprofit szektor) tevékenykedő szervezet benyújthatta a pályázatot, hiszen a családok szempontjait mindenhol szükséges érvényesíteni.
A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. a Családbarát Hely tanúsító védjegy (CSBHTV) létrehozásával mindenki számára kiszámítható minőséget jelentő tanúsítási rendszert dolgozott ki. Ez a védjegy hitelesen bizonyíthatja a munkavállalók és a szolgáltatást igénybe vevők számára, hogy a védjegy tulajdonosa családbarát szemléletű, azaz családbarát munkahelyként működik, illetve családbarát szolgáltatást nyújt. A védjegy elnyerésével a pályázó pozitív értelemben megkülönböztetheti magát piaci, kulturális versenytársaitól, valamint előnyt szerezhet a minőségi munkavállalókért folytatott küzdelemben.
Azt gondoljuk, hogy az elnyert tanúsítással jelentősen megnőhet a munkahelyeink munkaerőt megtartó és munkaerőt vonzó képessége, a szolgáltató helyek tekintetében pedig nagymértékben hozzájárul az adott szolgáltatás piaci sikerességéhez - fogalmazott az igazgatóhelyettes. A Bronz Fokozat elnyerése fontos versenyelőnyt jelent a védjegyjogosultnak; vonzóbbá teszi a minősítést megszerző szervezetet a munkavállalók és ügyfelek körében.
Forrás: Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
A könyvtár kiemelt figyelmet fordít a családtudatos kommunikációra szervezeten belül és kívül. A munkaadó figyelembe veszi a munkavállalóktól beérkező kéréseket, javaslatokat és ez alapján bővíti családbarát intézkedésinek körét. A könyvtár munkatársai gyermekeinek gyermekfelügyelet biztosít (például óvodai/iskolai szünetekben). Ezenkívül Ovi-sarok, Tini-sarok, társasjátékok, babzsákok állnak rendelkezésre. Továbbá kisgyermekek fogadására is alkalmas munkahelyi környezetet alakítottak ki. Ezenkívül gyermektáboroztatásban való részvételi lehetőséget tudnak kínálni a munkavállalóik gyermekeinek. A könyvtár a munkafeltételek optimalizálásával, a családtámogató intézkedésekkel a mostani és leendő munkatársainak kínál pozitív munkahelyet.
Tóth Renáta elmondta: azért érdemes birtokolni mind a 2019-ben megszerzett Családbarát szolgáltatóhely, mind pedig a 2020-ban szerzett Családbarát munkahely címet, mert csak így indulhatnak később az ezüst fokozatért.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenMesehős program a nagyszülők védelmébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgya