Vezető hírek
Rákóczi Ferencre emlékeztek
Az ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester köszönetét fejezte ki, azért, hogy olyan lokálpatrióták élnek a városban, akik a nemzeti értékeket is óvják. E tekintetben kiemelte Paál Istvánt, a helyi Rákóczi Szövetség elnökét, aki évről évre méltó megemlékezéseket szervez jeles történelmi évfordulók kapcsán, illetve Jagasics Jánost, a Zalai Polgári Körök Egyesülete elnökét, aki a Rákóczi szobor felállítását kezdeményezte.
Paál István köszöntőjében kiemelete, a magyar történelem minden korszakában felbukkant egy-egy olyan vezető, aki félretéve címet, rangot, a nép élére állt. Zrínyi Ilona fia, a génjeiben hordozta a nemzet megbecsülését, a nép nagy várakozással nézett rá. Rákóczi a 8 éves háború (Rákóczi szabadságharc 1703-1711.) vezetője lett. A döntéseiben vagyonvesztés és életpályája megtörése is benne volt. Nevét több mint száz évig kimondani is tilos volt. Bár a szatmári béke kompromisszumait nem fogadta el, mégis hosszú, békés, alkotmányos időszakot nyert a nemzet a szabadságharcnak köszönhetően. Rákóczi egy olyan csillag Magyarország történelmi egén, melyet nem tudtak azóta sem elhomályosítani, ma is tisztelettel emlékezünk rá, fogalmazott Paál István.
Az ünnepségen közreműködött szavalattal Süle Zsolt, énekkel Miklós Rozália, a Mindszenty-gimnázium diákjai, Illés Csaba a Mindszenty-gimnázium tanára és Töttő Vilmos tárogatón.
A Rákóczi úti mellszobornál a Történelmi Vitézi Rend vezetésével koszorúztak a résztvevők. Elsőként a városi önkormányzat képviseletében dr. Vadvári Tibor alpolgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpár -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben