Vezető hírek
Zalaszombatfa mindig szépül
– A közelmúltban rendeztük meg a hagyományos, a község legnagyobb eseményének számító falunapunkat, ahol a kulturális programok mellett, a már szokásosnak tekinthető „mezőgazdasági gépegységek”, kistraktorok, kapálógépek, más néven a jukkerek jelmezes, vidám versenyére, felvonulására is sor került. A felvonulást sokan "Flúgos futamként" is emlegetik. A saját készítésű járgányok mulatságos viadalában ezúttal tíz induló között dőlt el, hogy ki a leggyorsabb. Délelőtt a főzőverseny startolt, melyen tíz környékbeli csapat, baráti társaság készített ízletes bográcsételeket ebédre. Az étkek alapanyagát és a tűzifát az önkormányzatunk biztosította. Az ünnepi szentmisét a 88 évvel ezelőtt emelt kápolnában tartottuk, melynek felújítása nemrég fejeződött be. Önkormányzatunk korábban megkereste a Szombathelyi Püspökséget, mint a kápolna tulajdonosát, anyagi forrást kérve a felújításhoz. A tőlük kapott hárommillió forint mellé 200 ezer forint saját erőt tudtunk felajánlani a rekonstrukció véghezviteléhez. A rédicsi Római Katolikus Egyházközség irányításával teljes körű felújításon esett át a kápolna. Volt külső és belső vakolás, festés, meszelés, csatornázás, vízszigetelés, a torony réz lemezeinek helyreállítása. A kőművesmesteren kívül dolgozott itt iparművész is, aki szintén az egyház megbízása alapján elvégezte a régi kápolnaajtó restaurálását. A kápolna környékét mi magunk hoztuk rendbe, az elöregedett tujákat kivágtuk, helyettük 16 gömbjuhar fát ültettünk. A hely mostanra szép, vonzó és barátságos lett. A falunapi kulturális műsor előtt jómagam; Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is köszöntötte az egybegyűlteket. A sztárfellépők idén a Pacsirták voltak, a rendezvény éjszaka bállal zárult.
– Milyen további fejlesztések voltak, lesznek?
– Nemcsak a kápolna öltözött új ruhába. Az újtemetőben álló nagy kőkereszt az önkormányzat jóvoltából szépült meg, most nyáron. Önerőből jobbára csak karbantartásra, javításokra futja, ezért igyekeztünk megragadni több pályázati forrást. A Magyar Falu Programban 10,4 millió forintot nyertünk a Petőfi utca mintegy 160 méteres szakaszának aszfaltozására. Az útfelújításon kívül kaptunk 7,5 millió forintot a közösségi színtér modernizálására. Az év végéig, e helyen: járólap csere, vizesblokk kialakítás, festés, villanyszerelés, fűtés korszerűsítés is napirenden van. A közművelődés támogatására odaítélt egymillió forintból több más mellett: konyhaszekrényeket, beltéri székeket, köztéri padokat vásároltunk. Amilyen kicsi település vagyunk, olyan sok rendezvényt tartunk. Szinte minden második hónapra jut egy-egy közösséget megmozgató program. Működtetünk egy turistaszállót, amely a Hetésben újra jellemző, és a faluban is készített, baba alakú fonott süteményről kapta nevét. A hetési szőttes népszerűsítésre berendeztünk egy négy szövőszékből álló műhelyt, ahol szakköröket, tanfolyamokat tartunk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek