Vezető hírek
Ivóvíz hálózat fejlesztés Pózván
2020. április 22. szerda, 13:34
Közlemény
Címkék: Ivóvíz, ivóvízhálózat rekonstrukciója
Bár most minden időt és energiát a járványügyi védekezés köt le, közben a pályázati támogatással megvalósuló beruházások is haladnak. Zalaegerszeg pózvai városrészében több száz méter hosszúságban felbontották a az útburkolatot.
Németh Gábor, a térség önkormányzati képviselője elmondta: az ivóvízhálózat fejlesztését végzik. A Zalaegerszeg keleti vízbázisát javító és fejlesztő, összesen mintegy 4 milliárd forint értékű beruházás része a pózvai főnyomócső-fektetés is.
A tervek szerint a 2021 nyarára megvalósuló beruházássorozatban, amely Bocföldét, Sárhidát, Alibánfát, Zalaszentivánt és Zalaszentlőrincet is érinti, többek között 14 kilométernyi új vízvezetéket építenek. A beruházás része a zalaszentiváni új, 100 köbméter tározóterű víztorony is. Most éppen a zalaszentiváni új víztározóig tartó, összesen 6,1 kilométer hosszú vezetéket fektetik le.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgya
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA