2024.05.09., csütörtök - GergelyZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Hévízen a parkolás adventig ingyenes
köztér

Hévízen a parkolás adventig ingyenes

A hévízi önkormányzat a több helyszínen zajló építési beruházásokra tekintettel arról döntött, hogy a Petőfi és az Ady utcai kis parkolók kivételével, egészen adventig ingyenessé teszik a gépjárművekkel történő megállást a kijelölt, eddig fizetős helyeken.
Út- és járdajavítások Keszthelyen
köztér

Út- és járdajavítások Keszthelyen

A tavaszi útkátyúzásokra, úthiba javításokra 12 millió forint költségvetési forrás állt rendelkezésre Keszthelyen, ünkre, míg a járdák és gyalogutak rekonstrukciójára 7,5 millió forint éves keret van elkülönítve a város büdzséjében.
A szebb, korszerűbb belvárosért
köztér

A szebb, korszerűbb belvárosért

Október végére fejeződik be a zalaegerszegi Arany János utca közmű-rekonstrukciója, mely idő alatt a forgalmi rend változásaival is számolni kell az építkezéssel járó egyéb kellemetlenségek mellett. A türelem azonban megéri, mert útburkolatában is teljesen felújított utcát kapnak vissza az ott élők.
Lovagkirály a róla elnevezett utcában
köztér

Lovagkirály a róla elnevezett utcában

Az Alsójánkahegyi Településrészi Önkormányzat kezdeményezésének eredményeként Szent László szobrot avattak a legendás lovagkirályról a róla elnevezett utcában. Az életnagyságú alkotást Hadnagy György Pro Urbe díjas iparművész készítette.
Konferencia- és tranzit szálloda lesz a Hotel Balaton
köztér

Konferencia- és tranzit szálloda lesz a Hotel Balaton

Megkezdődött a Hotel Balaton épület felújítása magánberuházásban. A fejlesztés ebben az ütemben bővítés nélkül valósul meg, de ennek későbbi lehetőségét vigyelembe vették a tervezés során. A szálloda külső arculatában is megváltozik és belül is egy magasabb szolgáltatási szintet ér el. Konferencia és tranzit szállodaként fog üzemelni, de ennek szolgáltatási szintjét külön emeli a Gyémánt ház alagsorában kialakított Semira wellnessfürdő, magas színvonalú szolgáltatással.
Szebb környezet új parkolóhelyekkel
köztér

Szebb környezet új parkolóhelyekkel

Tovább folytatódik Zalaegerszegen a Kossuth Lajos utca mögötti közterületek rendezése. Az önkormányzat most az 52. szám alatti épületnél alakít ki 18 új, merőleges beállású, térköves parkolóhelyet a korábbi kavicsos helyére.
Városvédők a településképi rendeletről
köztér

Városvédők a településképi rendeletről

A város decemberben elfogadott településképi arculati kézikönyve és a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet került ismét fókuszba a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület legutóbbi ülésén.
Belvárosi titkok sétája
köztér

Belvárosi titkok sétája

Húsz belvárosi titokra derült fény azon a nyilvános sétán, melyet a Zalaegerszegi Tourinform Iroda szervezett abból az alkalomból, hogy épp 20. születésnapjukat ünneplik. Az eseményen ezúttal a Báthory-iskola turisztika szakos diákjai kalauzolták az érdeklődőket, de volt néhány meglepetés vendég is.
Hősökre emlékeztek Letenyén
köztér

Hősökre emlékeztek Letenyén

Fennállásának 91. évfordulójára megújult a Templom téren található I. világháborús emlékmű Letenyén, amit 1927-ben állítottak az akkor még három különálló település hőseinek tiszteletére.
Új autóbusz-pályaudvar és kerékpárút
köztér

Új autóbusz-pályaudvar és kerékpárút

Lenti városa új autóbusz-pályaudvar valamint új kerékpárút építésére közel 477 millió forint európai uniós támogatást nyert el. A projektek 2020. február végéig valósulnak meg.
Egyre közelebb gyalog és kerékpárral
köztér

Egyre közelebb gyalog és kerékpárral

Kerékpárral és gyalogosan is egyre közelebb kerül egymáshoz a csácsi városrész és a belváros, miután folytatódik a Berzsenyi utca északi oldalán a járda és a kerékpárút építése, Zalaegerszegen.
Nyílt nap a tesztpályán május 19-én
köztér

Nyílt nap a tesztpályán május 19-én

Május 19-én, szombaton lakossági nyílt napot tartanak a zalaegerszegi járműipari tesztpályán, ahol az érdeklődők megtekinthetik a már elkészült pályaelemeket. A részvételt előzetes regisztrációhoz kötik a zalazone weboldalon, melyről és a látogatás részleteiről sajtótájékoztatót tartottak a helyszínen.
Felavatták Vaszary Kolos szobrát Keszthelyen
köztér

Felavatták Vaszary Kolos szobrát Keszthelyen

A Bencés Diákszövetség Zala Megyei Szervezetének kezdeményezésére a helyi önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Alap, vállalkozók és magánemberek anyagi támogatásával, szobrot állítottak Vaszary Kolos bíboros, hercegprímásnak, szülővárosában, Keszthelyen.
Futás a koraszülöttekért anyák napján
köztér

Futás a koraszülöttekért anyák napján

Ismét megmozdult az amatőr és profi futótársadalom a koraszülöttekért május 6-án, vasárnap. A Zalaegerszeg és Keszthely közötti, Futás a koraszülöttekért – Másodszor is célba érünk elnevezésű futóverseny azzal az üzenetértékkel is bírt, hogy idén egybeesett az édesanyák napjával.
Nagykapornak nagyszerűen
köztér

Nagykapornak nagyszerűen

Magyarország idén huszadik alkalommal kapcsolódott bele az európai országokat összekötő Békefutás nevet kapott váltóba. Nagykapornak a Peace Run egyik házigazdája volt április legvégén.
A fák az égig érnek
köztér

A fák az égig érnek

Húsz évvel ezelőtt vette fel a pókaszepetki általános iskola Festetics Kristóf nevét, mely alkalomból április 20-a és 27-e között rendezvénysorozatot tartottak az intézményben. A névadóról – 20 év – 20 kör – elnevezésű váltófutással is megemlékeztek.
Izzó, vörös terrakotta
köztér

Izzó, vörös terrakotta

Most először égetett ezer Celsius fok feletti hőmérsékleten Németh János Kossuth-díjas keramikusművész. Így készült a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság falán nemrégiben felavatott, Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló dombormű.
Vonyarcvashegy sikerre hangolva
köztér

Vonyarcvashegy sikerre hangolva

Már a Festeticsek kora óta a mandulafák határozták meg Vonyarcvashegy arculatát, s ezek ma is egyre jelentősebbek. Ennek jegyében szervezik meg évről évre a Hercegi Mandulás Napokat. A programsorozat azon kultúrtörténeti értéknek állít emléket, mely szerint a település egykor a keszthelyi Festetics-család birtoka volt, s a mostani nagyközség nyugati területén helyezkedett el a főúri család mandulás kertje.
Április 27-28-29-én Nagykanizsa város napja
köztér

Április 27-28-29-én Nagykanizsa város napja

Önfeledt vidámság, jókedv, gyermekkacaj – párnacsata az Erzsébet téren az elmúlt évi városnapi ünnepségen Nagykanizsán, ahol idén is hasonló jókedvre számítanak, április 27-28-29-én. Nagykanizsa patinás főtere 1898-ban – Erzsébet királynéról – kapta nevét, majd vált közel száz évvel később e nívós esemény helyszínéül 1994-ben. Így idén huszonnegyedik alkalommal számít a nagyérdemű érdeklődésére.
Kormányablakként él tovább a Zóna
köztér

Kormányablakként él tovább a Zóna

A sarki bejáratot megszüntették, felette azonban meghagyták az eredeti Zóna feliratot, emlékeztetve a felújított műemlék épület egykori funkciójára. Átadásával egy új korszak vette kezdetét, hiszen földszintjén megnyílt Zalaegerszeg második kormányablaka, ahová a Munkácsy utca felőli kapun lehet betérni.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK