Vezető hírek
köztér
Adventi forgatag egy hónapon át
Az Egerszegi Advent egy hónapon át tartó rendezvényeiről és legfontosabb helyszíneiről tartott a városházán sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester, Tolvaj Márta alpolgármester, Tóthné Prenner Beáta, a KISOSZ megyei elnöke és Tompa Gábor főszervező, a Kvártélyház Kft. ügyvezetője.
köztér
Felkészülten várják a telet
„A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Keszthelyi Mérnökségén november derekán megtörtént a téli szezon előtti gépszemle” – adta hírül Bui Hung Manh, mérnöksévezető.
köztér
Mindenszentek, halottak napja
Zalaegerszegen a Göcseji úti temető és az új temető egészen november 2-ig meghosszabbított nyitva tartással, 7-22 óra között fogadja a látogatókat. Ezekben a napokban több ezren keresik fel családtagjaik sírját a város temetőiben.
köztér
Városvédők: fókuszban az épített örökség
Őrizzük meg, újítsuk fel. De úgy, hogy közben az eredeti stílus és érték is megmaradjon, ám a 21. század kívánalmainak is megfeleljen egy-egy régi ház. Vagy netán egy egész utca?
köztér
Őszi karnevál Nagykapornakon
Tréfálkozás, éneklés, hangoskodás – egyaránt hangulati elemei a szüreti felvonulásoknak, melynek hagyományát igazi őszi karnevállá alakították Nagykapornakon. A résztvevők minden hadba fogható járművet – traktorokat, lovas kocsikat, kisteherautókat – feldíszítettek, voltak akik lóra pattantak, így vonultak végig a településen.
köztér
Energiatakarékos középületek
Zalaegerszegen hét, míg Nagykanizsán, Keszthelyen és Zalaszentgróton egy-egy hivatali épület újulhat meg abból a 970 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból, melyet a Zala Megyei Kormányhivatal nyert a KEHOP pályázaton.
köztér
Új ivókút a Deák téren
Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli idén a Zala Megyei Mérnöki Kamara. A jeles alkalomból egy köztéri alkotást adományoztak a városnak. A zalaegerszegi Deák Ferenc térre egy szarvast ábrázoló ivókút került, mely Béres János szobrászművész alkotása.
köztér
Vigyázat! Vadveszély az utakon!
Az egervári elágazóban, az úttest és az erdő közé kiállított kitömött szarvassal hívta fel a vadveszélyre a figyelmet a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság és a Zala Megyei Vadászkamara.
köztér
Színező könyv minden korosztálynak
A manapság divatos színező könyvek mellett egy újfajta, szépen rajzolt kiadványt készített a zalaegerszegi Tourinform Iroda és Tóth Norbert grafikus, az Ady iskola művésztanára.
köztér
Kertvárosi Vigasságok
Megújult, kibővített programmal várták a 10. Kertvárosi Vigasságokra a környék lakóit a szervezők. Érdeklődőkben nem is volt hiány sem a vetélkedők, sem a jótékonykodás, sem a sportos és kulturális programok terén.
köztér
A színészlakások rendbetételéért
Jótékonysági felhívásról számolt be Vigh László országgyűlési képviselő a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előtt. Mint fogalmazott, az elmúlt években többször foglalkozott a teátrum és a színészlakások felújításának lehetőségeivel, állami forrást is megcélozva.
köztér
Lelkész a kórházban
Augusztus elsejétől kórházi lelkész szolgálja a betegek és az intézmény dolgozóinak lelki életét Zalaegerszegen. Kovács Richárd atya, városunk új papja látja el az eddig nem létező tisztet.
köztér
Megújul a balatoni bringakör
Augusztus elején hozzávetőlegesen 30 milliárd forint értékű kerékpárút-fejlesztésről döntött a kormány – jelentette be Révész Máriusz.
köztér
Veszélyes csomópont helyett körforgalom
Az ivóvízvezetékek, hírközlési kábelek kiváltását követően a körforgalom szerkezetét is megépítették már a botfai csomópontban.
köztér
Megmenekül a Zóna
A Munkácsy utca 2. szám alatti volt Zóna étterem, amely önkormányzati ingatlan, hosszú idő óta üresen áll. Nem sikerült eddig sem helyi, sem pedig pályázati forrásokat szerezni és befektető sem jelentkezett az épület hasznosítására.
köztér
Térköves járda és parkosítás
Megkezdődött a Tüttőssy utca nyugati és a Petőfi utca északi oldalának átépítése. A kivitelezés során megerősítik az aszfaltburkolatot, a járdát térkővel látják el, valamint párhuzamos parkolóhelyeket és zöldfelületet létesítenek.
köztér
Naperőmű létesülhet Söjtörön
A hivatal, az óvoda és a konyha épületegyüttesének felújítását tervezi Söjtör önkormányzata a jelenlegi uniós időszak lehetőségeivel élve. A településen az elmúlt év decemberében adták a mentőállomást, és most egy újabb jelentős beruházás előkészülete zajlik, ami még egyedivé teszi Deák Ferenc, a „haza bölcsének” szülőfaluját. Minderről Könyves Gábort, a 2016. áprilisi időszaki önkormányzati választáson ismét bizalmat kapott polgármestert kérdeztük.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kertmozi (13), Ingatlanpiac (3), Természet (14), Restart Fesztivál (28), Zalalövő (67), Időpont-egyeztetés (1), Román bűnbanda (1), Caitlin Jones brit nagykövet-helyettes (1), Településarculat (3), Jüngling Zoltán Közösségi Ház (17), SZENTPÉTERÚR (1), Gerincvédelem (1), Ashtanga jóga (1), Húsvét (99), Vidor Játékmúzeum (1), Játék-Kincstár (1), M1RA versenycsapat (1), Minigolf (7), Zalavár (9), Kiss Gábor (62)