Vezető hírek
Rendeződhet az egykori HEMO sorsa
A kormányhivatalhoz kerül a volt helyőrségi klub épülete
A ház állaga folyamatosan romlott, az épület felújítására pedig nem volt módja a tulajdonosnak. Emiatt nem valósult meg az a régi álom sem, hogy a néhai HEMO-ból városi képtár legyen.
Mint az a legutóbbi közgyűlési előterjesztésből kiderül, az 1900-as évek elején épült, jelenleg 698 négyzetméteres ingatlan eladóvá vált, melyet a Modern Városok Program keretében, a belvárosrehabilitáció részeként az önkormányzat vásárolhat meg. A kormány 2019. decemberében döntött arról, hogy biztosítja a város számára a vásárlás és a felújítás költségeit. A cél, hogy a helyi védelem alatt álló épület építészeti értékei megmaradjanak, és funkciót találjon a ház.
A kormányelőterjesztés szerint az eredeti terv az volt, hogy kortárs művészeti galéria és képtár létesüljön a helyen, ám – mint az a közgyűlési anyagból kiderül – az azóta eltelt időben az elképzelés módosításra szorult. Az épület ezért kormányhivatali feladatokat látna el; szakigazgatási szervek költözhetnek majd be. A város a felújítást követően adná át az ingatlant ingyenes használatra a Zala Megyei Kormányhivatalnak azzal a kikötéssel, hogy a további karbantartási, állagmegóvási munkákat nekik kell ellátni és a rezsi is őket terheli. Ezzel párhuzamosan, az épület – „szűkített módon” – kortárs művészeti célokat is szolgálna.
Az előterjesztés szerint, a jelenlegi tulajdonossal (Danubia Building Befektetési Zrt.) folytatott tárgyalások eredményeképpen az a megoldás született, hogy az Ady utca 1. tulajdonjoga közel 135 millió forint készpénz ellenében kerül a Zrt-től a városhoz, egy csere révén pedig a céghez kerül még a Munkácsy-Szeglet utca sarkán található beépítetlen ingatlan, szabályozással nem érintett részterülete is.
Az egykori helyőrségi klub épülete – a szemközti volt Zónához hasonlóan – tehát hamarosan megújul, megőrizve az eredeti stílusjegyeket. Az ingatlan a századfordulón a Gráner-család háza volt. Belső kialakításának érdekessége pedig az, hogy nagyméretű, előcsarnok-szerű lépcsőháza van, amire nem nagyon akad példa a városban. Emeletén sokáig lakások voltak, földszintjén pedig üzletek, majd cukrászda működött. A 20. század második felében alakították át honvédségi művelődési házzá, megváltoztatva belső tereit.
Az épület a rendszerváltásig, és azután is állami tulajdonban volt, majd 12 évvel ezelőtt, 2008-ban az állam eladta egy magánvállalkozónak, akinek nagyívű tervei voltak a felújításra és a hasznosításra, de sajnos az akkori gazdasági válság keresztülhúzta a számításait – fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester a legfrissebb, önkormányzati döntéseket bemutató Virtuális ZEGINFO-ban. Hozzátéve: azzal, hogy állami keretből felújítják, majd a megújult épületet ingyenes használatba adják a kormányhivatalnak, megmentenek egy történelmileg is értékes belvárosi épületet, melynek a fenntartása nem az önkormányzat kasszáját terheli.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpár -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgya