Vezető hírek
Teljes megújulás előtt
Közmű-rekonstrukciós munkák a Pózvai utcában
Szak Tibor út- és közműépítési csoportvezető, Németh Gábor, Balaicz Zoltán és Bali Zoltán
Balaicz Zoltán polgármester a bejáráson elmondta, hogy az érintett szakaszon szükségessé vált az elöregedett vezetékek, bekötések cseréje az ivóvízellátás biztonságának fenntartása, továbbá az ivóvíz minőségromlásának megakadályozása érdekében. A szennyvízcsatorna korszerűsítése ugyancsak időszerű vált, így most együtt, egy burkolatfelbontással valósítják meg a két közmű rekonstrukcióját. Jelezte, hogy első körben, az időjárást is figyelembe véve, csak nyomvonalas helyreállításra kerülhet sor. A az úttestet teljes szélességben jövő tavasszal aszfaltozzák le a Kovács Károly Városépítő Program keretében.
Németh Gábor önkormányzati képviselő a munkák sorrendjének fontosságáról azt mondta, először a felszín alatti közműveket kell rendbe tenni, és csakis ezután az úttestet. Kiemelte, hogy a pózvai családi házas külső városrész, ahogy a többi, otthonos lakókörnyezetet jelent az ott élők számára. Minden ilyen beruházás komfortérzetüket növeli és erősíti Zalaegerszeghez való tartozásukat.
Bali Zoltán alpolgármester felidézte, hogy a keleti vízbázisról ellátott települések ivóvízminőség-javítása KEHOP-projekt keretében itt, az érintett szakaszon a gerincvezeték cseréje valósult meg az elmúlt években. Az Európai Unió csak erre adott támogatást. Az önkormányzat idei költségvetéséből így bruttó 31,7 millió forintot fordított a házakhoz való a 650 folyóméter hosszú 65 bekötés cseréjére valamint a tűzcsapok kihelyezésére. A szennyvízvezeték-rendszer rekonstrukciója során 385 folyóméteren váltották ki a megsüllyedt gerincvezetéket, valamint 17 házi bekötést és 26 fedlapot cseréltek újra bruttó 98,6 millió forintból. Az alpolgármester elmondta továbbá, hogy a Pózvai utca ezen szakasza része a belvárost Zalaszentivánnal összekötő kerékpárútnak, amelynek építése 620 millió forintos állami támogatásból 2022 tavaszán kezdődhet meg. Mindezzel uniós, önkormányzati és állami beruházást hangolnak össze, emelte ki végül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokban