Vezető hírek
Utca- és parkoló-felújítások
Zalabesenyő városrészben a Csörge utca burkolatának felújítási munkái a Besenyő utca és a Kutilapi utca közötti szakaszon zajlottak. Az úttestet mintegy 258 méter hosszúságban, és 4,-4,5 méter szélességben újították meg. A kivitelezés során a nyílt árkok tisztítását is elvégezték. A felső szakaszon „K” szegélyt építettek a vízelvezetés biztosítása érdekében. A beruházás 23 millió forintba került. Ezt megelőzően három szennyvízakna fedlapot cseréltek ki 600 ezer forintból.
A Vasút utca keleti szakaszának burkolat-felújítási munkái a 23. sz. ingatlan bejáratától a 40. számú ingatlanig, mintegy 420 folyóméter hosszúságban, átlagosan 4 méter szélességben történtek meg. Felújították a meglévő szegélyeket, valamint a vízelvezetés biztosítása érdekében a járda mellé víznyelőket építettek. A 38 millió forintos beruházást megelőzően hét szennyvízakna fedlap cseréjére több mint 1,8 millió forintot fordítottak.
A Sport utca burkolat-felújítása a Tesco áruház teher bejárójától a Z+D Áruház becsatlakozó útja közötti szakaszon, mintegy 360 folyóméter hosszúságban, és 6-7 méter változó szélességben valósult meg. Átépítették a kétoldali szegélyt, a csatlakozó járda és a parkolók burkolatát hozzáigazították az új magasságokhoz. A nyugati oldalon 50 méter hosszan új járdát építettek. A 63 millió forintos beruházás előtt három szennyvízakna fedlapot cseréltek ki mintegy 900 ezer forintból.
A Hegyalja 59–65. társasházak között mintegy negyven merőleges beállású parkolóhelyet újítottak fel, és térköveztek le. A lakótömböt kiszolgáló utat, valamint a lépcsőházakhoz vezető járdaburkolatokat is újraaszfaltozták a 28,6 millió forintos beruházás keretében. Ezt megelőzően hat szennyvízakna fedlapot cseréltek ki közel 1,6 millió forintból.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése