Vezető hírek
kultúra
Fotókiállítás kórháztörténettel
Újabb kiállítás nyílt a Zala Megyei Szent Rafael Kórház neurológiai szakambulanciájának várótermében. A szokásoknak megfelelően ismét egy kórházi dolgozó munkáit szemlélhetik az érdeklődők. A mostani tárlat érdekessége, hogy néhai dr. Schlemmer Tamás, egykori radiológus főorvos reproduktív képei kórháztörténeti adalékkal is szolgálnak.
kultúra
A nyár újdonsága: Nyitott Porták Éjszakája
Július 20-án pirkadattól hajnalhasadásig 12 zalai porta készül extrém programokkal Zalacsánytól Kisgörbőig.
kultúra
Fatemplom fesztivál orgonaavatóval
10 évvel ezelőtt rakták le Magyarföldön a fatemplom alapját, melynek évfordulóján minden nyáron, immár fesztivállá szélesedett, igényes kínálatú ünnepet rendeznek Az idei, július 12-14 között tartandó programot még érdekesebbé teszi, hogy orgonát avathatnak az ökumenikus templomban.
kultúra
Pénteken indul a Kvártélyház Nyár
Az utolsó tűzijáték című előadással indul az idei Kvártélyház Nyár. A rendezvénysorozat immár hagyományosan a Zalaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivállal (ZA-KO) veszi kezdetét június 28-án este. A ZA-KO idén három előadást kínál.
kultúra
A törvényszéki emésztőgödör titkai
Az idei Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat is tartogatott várostörténeti érdekességet. A Zalaegerszegi Törvényszék folyosógalériájában került bemutatásra az a leletanyag, mely a bíróság épületének szigetelési munkálatai közben került elő még májusban.
kultúra
Múzeumok éjszakája az Olajipari Múzeumban is
A Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum is várja a látogatókat június 22-én, a Múzeumok éjszakáján.
kultúra
Múzeumok éjszakája: szelfizz tárgyalóteremben
A Göcseji Múzeum felújítása miatt idén a Zalaegerszegi Törvényszék a Múzeumok éjszakája eseménysorozat központi helyszíne. A június 22-én megrendezésre kerülő kulturális est programjaiba a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Zala Megyei Büntetésvégrehajtási Intézet is bekapcsolódik.
kultúra
Buszos kirándulásra invitálnak
Utazás, élmény, múzeum – országszerte ez az idei évre meghirdetett Múzeumok éjszakájának a szlogenje. A Göcseji Múzeum munkatársai szó szerint értelmezték a jelmondatot, és tényleg egy utazásra invitálják a közönséget.
kultúra
Megkezdődött az Egerszeg Fesztivál
Péntek délután hivatalosan is elindult az idei Egerszeg Fesztivál. Június 7-10 között három színpadon, illetve a belváros utcáin és terein várják az érdeklődőket különféle programokkal és kirakodóvásárral.
kultúra
Hamarosan Egerszeg Fesztivál és Kvártélyház Nyár
A közelgő Egerszeg Fesztivál és Kvártélyház Nyár programjairól számolt Balaicz Zoltán polgármester és Tompa Gábor fesztiváligazgató, a Kvártélyház Kft. ügyvezetője a városházán.
kultúra
Gábriel József emlékezete
Gábriel József (1952-2015) festőművész nevét vette fel a csácsi Izsák-iskola könyvtára, mely a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár fiókkönyvtáraként működik. A névadó esemény – melyre a művész születésnapján, május 23-án került sor – az oktatási intézmény és a közgyűjtemény közös szervezésében valósult meg.
kultúra
Múzeumok online térben
„PR, marketing, kommunikáció a közgyűjteményekben” címmel tartott szakmai napot a Göcseji Múzeum. A találkozó a zalaegerszegi intézmény, valamint a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ közös szervezésében valósult meg.
kultúra
Fiatal tehetségek a Balatoni Múzeumban
Fiatal tehetségek a sokszínű múzeumban” címmel nyitottak tíz napon át nyitva tartó időszaki kiállítást a Balatoni múzeumban, május idusán. Ezúttal a keszthelyi Zöldmező Utcai Általános Iskola diákjainak agyagból, fonalból és gyöngyökből készített munkáit helyezték tárlókba.
kultúra
Közművelődés vs. digitális nemzedék?
A közművelődési ágazat egyik legnagyobb kihívása az, hogy meg tudják-e találni a hangot a fiatalabb korosztályokkal. Vagyis, hogy a szakma képes lesz-e arra, hogy megtanulja a „Z” és az „Alfa” generációk nyelvét?
kultúra
Németh József '85
85. születésnapja alkalmából köszöntötték egykori kollégái Németh József irodalomtörténészt, a Göcseji Múzeum nyugalmazott igazgatóját, aki 1971-1992 között töltötte be ezt a posztot. Majd 1994-ig még tudományos munkatársként tevékenykedett.
kultúra
Felbecsülhetetlen kincsekre bukkantak Keszthelyen
A közelmúltban Keszthelyen megtalált, felbecsülhetetlen értékű kincsleletet mutatta be közös sajtótájékoztatóján Ruzsics Ferenc, keszthelyi polgármester, Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója, Redő Ferenc régész és Rejtő Gábor, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség keszthelyi elnöke.
kultúra
Ágh Edit Gyenesdiáson
A nosztalgikus, a jelképes, a pszicho-filozófikus, az asszociatív és a titokzatos festészet kiemelkedő keszthelyi festőművészének: Ágh Editnek nyitották meg önálló kiállítását a gyenesdiási községházán a közelmúltban.
kultúra
Mindig tabudöntögető volt
Mikor a történet összeállt, már biztos volt, hogy Törőcsik Marit kérik fel a főszerepre. Mint ahogyan az is, hogy kell valami északi jelenség a sztoriba; valami vágyott, ritka hely, ahová az egyik szereplőpár el akar jutni.
kultúra
Keresés élménye, találás izgalma: legálisan
Az elmúlt években országszerte egyre gyakoribbá vált, hogy múzeumok és múzeumbarát fémkeresősök együttműködnek; közösen kutatva a múlt értékei után. 2015. januárjától egy jogszabály értelmében csak engedéllyel lehet fémkereső eszközt használni. Ehhez a Járási Hivatal Építésügyi- és Örökségvédelmi Irodája adhat engedélyt. De a területileg illetékes múzeumtól is be kell szerezni a szükséges papírokat, az átvizsgálásra szánt földterület tulajdonosától pedig hozzájárulást kell kérni ahhoz, hogy valaki teljesen törvényesen űzhesse a hobbiját.
kultúra
Múzeumi Valentin-nap borkóstolással
A nászéjszakák borát is megkóstolhatták a szerelmes érdeklődők azon a bor- és pezsgőkóstolóval gazdagított tárlatvezetésen, amelyet a keszthelyi Balatoni Múzeumban rendeztek február közepén. A farsang a bálok, és az esküvők időszaka is. Régen, ezekben a hetekben szerelmek szövődtek, kapcsolatok váltak hivatalossá.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Murcifesztivál (2), Trianon 100. évfordulója (10), Gaider Gergely igazgató (1), Polgár Péter zeneszerző (3), Kossuth Zsuzsanna (1), Smart City (8), Kárpáti János Általános és Művészeti Iskola aulája (1), Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár (7), Karácsonyfa díszítés (13), Gyógyító mosoly díj (2), Bazita (11), Széchenyi Programiroda (1), Mikulásnapi Gólyaavató (1), 120 éves jubileum (1), Önkéntes munka (3), Kozmetika (1), dr. Varga István dékán (1), Tüskeszentpéteri liszt (2), Alsóerdő (32), CSESZTREG (24)