2024.05.09., csütörtök - GergelyZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Skanzenfejlesztés: egy igazi göcseji falu létesül

2020. április 30. csütörtök, 17:16
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP
Zajlik a Göcseji Falumúzeum fejlesztése, jelenleg a Hencz-malom homlokzati felújításán dolgoznak a szakemberek. Mint ismert, a város egy TOP-projekt keretében közel 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az 1968-ban megnyílt skanzen fejlesztésére. A következő hónapokban zajló munkálatok részleteiről a helyszínen rendeztek sajtóbejárást.

Tolvaj Márta, a projektért felelős önkormányzati főtanácsadó elmondta: már az 1968-as nyitása óta vágy, hogy egy igazi göcseji falut sikerüljön kialakítani. Azonban az elmúlt több mint ötven évben nem tudták az ehhez szükséges épületegyüttest megjeleníteni a helyszínen. Most a TOP-pályázatnak köszönhetően megvalósulhat a régi álom, vagyis felépülhet egy 19. század végét, 20. század első felét bemutató, jellegzetes göcseji falu. A tájegységre jellemző épületekkel és néprajzi elemekkel.

 Interaktív, élő turisztikai helyszín lesz

Sajtóbejáráson tájékoztattak a skanzenfejlesztés egyes ütemeiről (Vigh László, Tolvaj Márta és Bali Zoltán)

Elhangzott: a tervek előkészítése és az ehhez szükséges szakmai egyeztetések már 2015-ben elkezdődtek, ennek során egy megvalósíthatósági tanulmány is készült. A múzeum néprajzosainak jóvoltából pedig elkezdődött a még fellelhető korabeli épületek „gyűjtése”, feltérképezése. Már nemcsak a zsúpfedeles házakról van szó, hanem a tornácos és az úgynevezett „kódisállásos” épületekről is. A cél az, hogy a jövőbeni skanzen ne csak egy egyszerű sétálós múzeum legyen, hanem interaktív, élő helyszínné váljon. Bemutatva a kismesterségeket, a gasztronómiát és a viseletet. A tervek között az is szerepel, hogy az újonnan kialakított műhelyekben az egyes régi szakmákat „vissza is tanítsák” az érdeklődőknek.

Megújul a Hencz-malom és a malomkerék

Tolvaj Márta azt is elmondta, hogy a projekt három nagy elemből áll. Ennek első része a most zajló Hencz-malom homlokzati felújítása. De az első ütem részeként épül meg a Rámi-kápolna és a vele szomszédos temetődomb is. A kápolna a Rám település területén található épület hasonmásként valósul meg, hagyományos falazott szerkezettel, cserépfedéssel, fehér meszelt falakkal. Muzeológiai tárgyként oltárt és harangot is beépítenek. A mellette lévő temetődombra pedig megmentett fejfákat, kereszteket telepítenek. A projekt további részeként a skanzenhez új fogadóépület, étterem, rendezvénypajta és parkoló is létesül. De a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumhoz közel felépül két, az 1940-es évek elejét jelképező MAORT-ház is. Ezek egyrészt átmenetet jelentenének a skanzen és a MOGIM, valamint a 19.- és a 20. század történelme és építészete között.

A további fejlesztési szakaszokról Bali Zoltán alpolgármester szólt. Kiemelte: a 2. és a 3. ütem részeként sor kerül majd többek között Szabolcs Péter Király és Királyné című szobrának áthelyezésére, egy I. világháborús kereszt felépítésére és egy pákászkunyhó kialakítására. Végül pedig áthelyezik a kástut is a mostani helyéről a parasztporták közelébe. A további építkezések indulásához még kormányhatározatra várnak.

Elkezdődött a Rámi-kápolna építése

A falumúzeum igazi unikális érték lesz, ha minden elkészül – fogalmazott Vigh László országgyűlési képviselő. Hozzátette: az a cél, hogy hiteles és élő legyen a skanzen. Vagyis minél több elemet sikerüljön bemutatni a göcseji vidék és a régi falvak életéből, hagyományaiból. 

A sajtóbejáráson résztvevő Makovecz Tamás, a térség önkormányzati képviselője a projekthez kapcsolódó külső fejlesztéseket ismertette. Mint mondta, nemcsak parkoló létesül, hanem új lehajtósávot is kialakítanak és közműrekonstrukcióra is készülnek.

A skanzen fejlesztése – mely előreláthatólag 2021. április 30-ig tart – szervesen kapcsolódik azokhoz a nagy városi projektekhez, melyeknek a célja Zalaegerszeg turisztikai vonzerejének növelése.
     
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK