Vezető hírek
A pannó-festés jó gyakorlata
A rendezvény részeként került sor a Szép iskolát kívánunk! elnevezésű „jó gyakorlat” bemutatójára, melynek keretében Tánczos György tartott előadást azoknak a kísérőknek (pedagógusoknak és szülőknek), akik gyerekeket hoztak a rajzversenyre.
Rajzverseny és előadás az Adyban
Az Ady-iskola említett jó gyakorlata pedig nem más, mint a pannó-festés. Tánczos György művésztanár érdeklődésünkre elmondta: 2010 óta készítenek az iskola művészeti gimnáziumának tanulói nagyméretű faliképeket az intézmény tereibe. Ennek a projektnek – a belső terek hangulatosabbá tételén kívül – az a célja, hogy a diákok megismerkedhessenek a nagyméretű drapériafestés technikájával. De a munkának, az ismeretek elsajátításán túl, csapatépítő, közösségformáló ereje is van. A gyerekek mindig nagyon élvezték ezt a tanórán kívüli tevékenységet. A témát is ők választották: Alfons Mucha (a szecesszió egyik legrangosabb képviselője) színes, díszes műveire reflektálnak az alkotásaik.
Az Ady-iskola folyosóit, tereit immár három nagyobb méretű pannó díszíti, de készültek kisebb, portrékra koncentráló munkák is. Sőt, az intézmény fennállásának 150. évfordulóján is felavattak egy gyerekek által készített faliképet.
Tánczos György a megyei rajzverseny mellékrendezvényeként (a náluk zajló művészeti képzést népszerűsítve) arról is mesélt a vendégeknek, hogy a pannó-készítő projekt hogyan nőtte ki magát az intézmény festészet műhelyéből, és miképp vált egy „jó gyakorlattá”. A sikert jelzi az is, hogy egy pécsi iskola átvette az ötletet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpár -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátMesehős program a nagyszülők védelmébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélPolgárőrök nyílt napja EbergénybenHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen