Vezető hírek
Díjat vettek át a Zrínyi-gimnázium OKTV dobogósai
Iskolánkból Molnár Bence (11.N), a Földrajz OKTV 1. helyezett tanulója és Mészáros Péter (12.N), az informatika OKTV (1. kategória, alkalmazás) 2. helyezett diákja részesült elismerésben. A dobogós helyezésükért járó díjat, valamint a felsőoktatási tehetséggondozásba belépőt jelentő Tehetségútlevelüket az oktatásért felelős államtitkártól, valamint az Oktatási Hivatal és az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökétől vették át mindketten.
A rendezvényen, az OKTV kapcsán végzett sokéves, kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó munkája elismeréseként 40 pedagógus „Kiváló versenyfelkészítő” díjban részesült. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által, a Nemzeti Tehetségprogram részeként alapított díjat – a Földrajz OKTV versenybizottságának felterjesztése alapján – Stárics Roland is megkapta.
Az ünnepségen szaktárgyi különdíjak is kiosztásra kerültek. Molnár Bence a Magyar Földrajzi Társaság által adományozott Ifjú Geográfus díjban részesült.
Molnár Bence idei győzelme a 124 éves Zrínyi-gimnázium történetének 18. első helyezése az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV), ami egyben – 5 éven belül – a 3. győzelem földrajz tantárgyból. A győzelmet két dolog teszi igazán különlegessé. Egyrészt, hogy Bence 6. évfolyamos kora óta heti 4 alkalommal – még a tanítási szünetek alatt is (nyáron, télen) – szakkörözik felkészítő tanárával és ez a kitartó, szorgalmas, lelkes hozzáállása kulcsfontosságú volt a dobogó legfelső fokának az elérésében. Másrészt, Stárics Roland felkészítő tanárnak az elmúlt 5 év alatt ő a 3. diákja (Bujtor Alex – 2015., Varga Stefánia – 2016., Molnár Bence – 2019.), aki megnyerte az ország legjelentősebb és legnívósabb – felvételi pluszpontokat jelentő – földrajzversenyét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Mind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetség -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgya