Vezető hírek
Kiválósági ösztöndíjat adtak át
Bővülő képzési kínálat a PE zalaegerszegi egyetemén
A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban hívta életre a Kiválósági ösztöndíjprogramot, amelyre hallgatók a 2021-2022-es tanévre vonatkozóan nyújthatták be pályázataikat. Az értékeléskor fele arányban a tanulmányi teljesítményt, negyven százalékban a tudományos tevékenységet (publikáció, tudományos diákköri dolgozat, nemzetközi és hazai versenyeken való részvétel) valamint tíz százalékban a közéleti, közösségi tevékenységet vették figyelembe.
Dr. Németh István, a PE Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatója méltatta teljesítményüket, amellyel országos hírnevet is szereztek a gazdálkodási és menedzsment, valamint a pénzügy és számvitel szakon folyó képzéseknek. A februárban diplomát szerzett három hallgatót arra biztatta, hogy folytassák itt tanulmányaikat, mert már mesterszintű pénzügy és számvitel képzéssel is rendelkezik az egyetem. Gazdálkodási és menedzsment, gazdaságinformatikus, pénzügy és számvitel, mechatronikai mérnök, gépészmérnök az alapképzési szakjaik. Idén elindítják a tesztmérnök szakot, ami egyedülálló lesz az országban. A főigazgató kitért arra is, hogy Felhő Campus elnevezéssel virtuális oktatóteret hoznak létre, egy új akadémiai épület létesítésével pedig jelentős fejlesztés előtt állnak. Mindezt úgy összegezte: „Jó Zalaegerszegen egyetemistának lenni”.
Tóth Máté, Balázs Bence Ferenc, Vizi Tímea és dr. Németh István
Kiválósági ösztöndíjat kapott a gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakon diplomát szerző Balázs Bence Ferenc és Macher Dávid (nem volt jelen az átadón), továbbá Tóth Máté, aki a pénzügy és számvitel alapképzésen szerzett oklevelet, valamint a szintén ezen a szakon tanuló Vizi Tímea.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpár -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs Állatmenhelynél