Vezető hírek
Lapbook az elmélyült tanulásért
Az oktatásban egyre népszerűbb a lapbook (mely az angol „lap” és „book” szavakból tevődik össze), ami tulajdonképpen egy különleges, gyerekek által készített albumot, lapozható füzetet, faliújságot jelent. Nehéz pontosan meghatározni, lefordítani a kifejezést. Minden attól függ, hogy milyen elemekből áll, mekkora a mérete, na és hogy milyen témát dolgoznak fel éppen a gyerekek. Ám fantáziájuktól, kézügyességüktől függően egy-egy témakörön belül is nagyon változatos „művek” születhetnek.
Olvasmányélményekből kiállítás
Mindezekből némi ízelítő is látható most a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, ahol a Petőfi-iskola 4. B osztályos tanulói mutatták be azokat a lapbook-okat, amiket tavalyi olvasmányélményeik alapján készítettek. A rendezvényen Kiss Gábor könyvtárigazgató mondott köszöntőt, a tanulókat pedig Gyapay Vera könyvtáros fogadta.
A „Mutasd a lapbookod, megmondom mit olvastál” című kiállításon azok a művek láthatók, amiket az előző tanévben olvasott Rumini-könyvekhez készítettek a diákok, de más olvasmányok is megihlették őket. Színes, hajtogatható, sőt interaktív alkotások születtek. Némelyik lapbook afféle társasjátékként is funkcionál.
Hazánkban talán még kevesen ismerik a lapbook fogalmat, bár lassan azért beszivárog az oktatásba – mondta érdeklődésünkre Belediné Baár Krisztina, a Petőfi-iskola pedagógusa. Hozzátette: ők is első alkalommal készítettek ilyent, miután elolvasták, átbeszélték a könyvet. Hagyományos olvasónaplót is írtak a gyerekek, majd ezt követően kérte őket, hogy mindenki készítsen lapbookot is. Volt, aki teljesen önállóan, volt, aki némi szülői, tanári segítséggel dolgozott. A lényeg az, hogy a kreatív munka révén dolgozzák fel az adott művet.
Hiszen a könyv beindítja a gyerekek fantáziáját, megelevenednek a történetek, szereplők, s erre asszociálva készülhetnek el a lapbook-ok. Az élményeket feldolgozva, összegezve aztán rajzolnak, illusztrációkat keresnek, vágnak, ragasztanak… tulajdonképpen bármilyen technikát alkalmazhatnak. Míg dolgoznak, szinte észrevétlenül tanulnak is, hiszen a kutató- és manuális munka révén elmélyülnek az ismeretek. Nem kizárt, hogy később is jobban emlékeznek majd az így feldolgozott könyvekre, mintha csak egyszerű olvasónaplót írtak volna. A tanár azt is örömmel mesélte, hogy legnagyobb meglepetésükre a gyerekek úgy jöttek vissza a nyári szünetről, hogy a vakáció alatt elolvasott könyvekhez is készítettek lapbook-okat.
A projekt nem titkolt célja az is, hogy a kortárs – és főleg hazai – gyermek- és ifjúsági irodalmat is népszerűsítsék a diákok körében. Most éppen Bosnyák Viktória Tündérboszorkány című könyvét olvassák a gyerekek.
A lapbook-készítést persze nemcsak az irodalom oktatásban, hanem gyakorlatilag bármelyik tantárgy esetében lehet alkalmazni; történelmi, természettudományos, vagy művészeti témák feldolgozására is alkalmas ez a fajta projekt-munka.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelében -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs Állatmenhelynél