2018.01.18., csütörtök - PiroskaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Új óvoda épül Andráshidán

2017. január 09. hétfő, 18:12
Szerző: Antal Lívia Fotó: AL
Több mint 130 éves az andráshidai óvoda épülete, mely 1884-ben létesült iskolaként. Több évtizeden át látta el ezt a funkciót, majd 1962-ben óvoda lett belőle. Az épület az eltelt évtizedek alatt igencsak elhasználódott, így a településrészen élők jogos igényeként merült fel, hogy új óvoda épüljön helyette. Ez az álom most, 2017-ben valóra válhat.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere fogalmazott így a beruházást bejelentő ünnepségen az intézményben. Mint mondta, valóban hosszú idő telt a mostani pillanatig, amikor is teljesülhet a városvezetés ígérete az építkezés elindításával. A polgármester köszönetét fejezte ki Novák Piroska tagóvoda-vezetőnek, Domján István iskolaigazgatónak és Sümegi László önkormányzati képviselőnek, hogy állandóan napirenden tartották ezt a kérést. Az óvoda épülete mostanra annyira elhasználódott, hogy tovább már nem felel meg funkciójának. A szándék mellé időközben az anyagi forrás is megteremtődött, hiszen a beruházást a TOP-programon elnyert 359 millió forintból tudják finanszírozni. Ebből olyan korszerű négycsoportos óvoda épülhet az iskola mellé, amellyel a feladatellátás és a szakmai munka még inkább egységessé tud válni, hangsúlyozta. 

Sümegi László önkormányzati képviselő úgy vélekedett, a beruházás jóval többet jelent, mint egy óvoda megépítését. Egyrészt gyerekeknek létesül egy új intézmény, másrészt az iskola mellett helyet kapó új óvoda szerves egységet képezhet egymással. A felszabaduló épület pedig a helyi civil közösségek valamint a településrészi önkormányzat otthonává válhat. Ha mindez valóra válik, méltó helye lesz valamennyi andráshidai közösségnek, a kisgyermekektől kezdve egészen a nyugdíjas korú lakosokig. A képviselő végül reményének adott hangot, miszerint minél több gyermekintézmény épülhessen a jövőben Zalaegerszegen.

A felújítás már nem oldotta volna meg a problémát – erősítette meg Vigh László országgyűlési képviselő –, ezért kell újat építeni a régi helyett. Sok gyermek jár ide, ami egyben a szülők bizalmát jelzi az intézményben folyó kiváló nevelőmunka iránt. Kiemelte, hosszú időre tervez az, aki ma óvodát épít. Andráshidán azért valósulhat meg ez az álom, mert a településrészi és a városi önkormányzat így gondolkodott.

Az ünnepséget a helyi általános iskola első osztályosainak műsora színesítette. Ezután került sor az időkapszula elhelyezésére az udvaron. Az új óvodában négy 60,5 négyzetméteres csoportszobát, valamint tornaszobát, öltözőket, (akadálymentes) vizesblokkokat, logopédiai fejlesztőt, elkülönítőt, óvodavezetői irodát, szülői fogadót, melegítő konyhát és nevelőtestületi szobát alakítanak ki. Emellett akadálymentes parkolót és rámpát építenek a biztonságos közlekedéshez. Mindez korábbinál jóval korszerűbb feltételeket biztosít majd a neveléshez az új intézményben.

MEGOSZTÁS

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
CÍMKÉK