Vezető hírek
Pannon Tükör-díj és ünnepi lapszám
Huszonöt éves lett a kulturális folyóirat
A jeles év idei utolsó (sorrendben a hatodik) lapszámát zárt körben, online közvetítéssel mutatták be. Virtuálisan került átadásra a születésnap alkalmából alapított Pannon Tükör-díj is, mellyel három szerzőt (egy lírikust, egy kritikust és egy prózaírót) jutalmaztak.
Az elmúlt 25 év borítói láthatók a legújabb lapszám címlapján
Az ünnepi lapszámbemutatón dr. Gyimesi Endre, a Pannon Írók Társaságának elnöke felidézte az elmúlt 25 évet és a folyóirat megalakulásának körülményeit. Beszédében kitért a régi Zala vármegye jeles szerzőire és újságjaira is. Jelezve, korábban is voltak itt társadalmi, politikai és irodalmi témájú lapok. A Pannon Tükörrel kapcsolatban elmondta: bár a lap 1995-ben jött létre, az előzmények a nyolcvanas évekig nyúlnak vissza. A József Attila Városi Könyvtárban ugyanis 1982-ben jött létre a Zalaegerszegi Írókör, ami évente jelentetett meg különféle kiadványokat. Ebből nőtte ki magát a kilencvenes években a Pannon Írók Társasága és maga a folyóirat. Az 1995-ös alapítók között ott találjuk Pék Pált, Lackner Lászlót és Péntek Imrét. Utóbbi hosszú ideig a lap főszerkesztője is volt. 2017-től pedig Bubits Tünde jegyzi a folyóiratot, mint főszerkesztő.
A periodika azóta is ugyanazt a szellemiséget képviseli: teret ad az irodalommal, képzőművészettel és társművészetekkel foglalkozó szerzőknek, bemutatja a történeti Pannónia örökségét, véleményeket ütköztet társadalomtudományi kérdésekben, továbbá történeti, helytörténeti tanulmányokat, kritikákat is közzé tesz. Figyel a határon túli – főleg a muravidéki – magyar irodalomra és képzőművészetre.
A díjazottaknak járó plakettet Németh János keramikusművész készítette
Elhangzott: az újságot már az egész ország területén terjesztik, de az online változat is népszerű. Utóbbi folyamatosan megjelenési lehetőséget biztosít a frissen belépő szerzőknek.
A Pannon Tükör hatodik, idei utolsó lapszámát Bubits Tünde ismertette. Mint fogalmazott: a születésnap alkalmából a borítóra az elmúlt huszonöt év borítóinak kicsinyített változata került. A koncepció része volt az is, hogy minél több olyan szerző írjon a mostani számba, aki a huszonöt évvel ezelőtti próbaszámba is publikált. Többek között Nászta Katalin, Lackner László és Vörös István is jelentkezik egy-egy írással. Persze nemcsak a múlttal, hanem a jövővel, vagyis a fiatal szerzőkkel is foglalkoznak. Csakúgy, mint a legaktuálisabb kulturális jelenségekkel, vagy könyvkritikákkal. Az ünnepi szám Zalaegerszegre is koncentrál: a „Zalaegerszegi sorok” rovatban tíz helyi szerző írása szerepel.
Az évforduló adta az apropóját a Pannon Tükör-díj megalapításának is. A szerkesztőség döntése alapján ezentúl minden évben egy költő, egy kritikus és egy prózaíró részesül elismerésben. Az első díjazottak Móré Tünde irodalomtörténész, kritikus, Szálinger Balázs költő, író, drámaíró és Szekrényes Miklós író lettek. Mind a hárman többször publikáltak már a lapban. Sőt, Móré Tünde a kritika rovat vezetője is egyúttal. A díjazottak Németh János keramikusművész e célra alkotott plakettjét kapták elismerésül, de pénzjutalom is jár a kitüntetetteknek.
A díjazottakkal Nagygéci Kovács József főszerkesztőhelyettes beszélgetett az online térben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZE -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése