Vezető hírek
Írországba utazik a Griff társulata
Szűcs István igazgató elmondta: az írországi fővárosban élő magyar közösség meghívására utaznak Dublinba március elsején. Működik ott egy magyar nyelvű óvoda és iskola, ahová szombatonként járnak a gyerekek nyelvet tanulni, illetve különféle kulturális programokat is szerveznek ott élő magyar családoknak. De természetesen a környezetükben élő írek is gyakran ellátogatnak egy-egy rendezvényre. Ebben az intézményben mutatja be a Griff Bábszínház a kisebbeknek (és nem csak magyar anyanyelvűeknek) szóló Pötty című babaszínházi darabot, és a Szemenszedett mese előadásukat.
Bemutatták az idei első előadásukat is
A "Léghajó" szereplői
Február 9-én debütált a társulat idei első produkciója, a Léghajó a Bodza utcában című mese, ami Kiss Ottó író, József Attila-díjas költő 2016-ban megjelent könyvéből született. Színpadra Schneider Jankó, és Nagy Viktória Éva alkalmazta, a darabot pedig Schneider Jankó is rendezte.
A rendező a sajtótájékoztatón elmondta: a történet frissessége és mondanivalója olyan, hogy úgy érezte muszáj színpadra vinni. Gyerekbarátságról, gyerekszerelemről szól a sztori. Na, meg arról, hogy ha kitűzünk egy célt magunk elé, és ahhoz nagyon ragaszkodunk, akkor az valóra is válik. Még ha földön, vízen, levegőn át is vezet az út odáig.
A színészeknek – Berta Csongor, Fekete Ágnes, Tóth Mátyás – nagy munka a bábjáték, mert egy komplex technikáról van szó. Izgalmas díszletekkel, erős színekkel és úgynevezett bunraku (fejpálcás) bábokkal dolgoznak. Ahogy Tóth Mátyás fogalmazott: nagy koncentrációt igénylő, ám felszabadító színészi játékról van szó ebben az előadásban. Összehangolt, közös munkára van szükség ahhoz, hogy minden megfelelően működjön.
A Léghajó a Bodza utcában mesét nemcsak kicsiknek ajánlják. A rendező szerint nincs korosztályi plafon, az idősebbeknek is szórakoztató és tanulságos a történet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökePosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése