Vezető hírek
Készülődés az NBI-es szezonra
Az NBI-es mérkőzések megszervezéséhez kapcsolódó előírások szerint idén tavasszal azok jelentős részét már megvalósították. Így például a lépcsők újra festése, a székek újra számozása, az északi lelátón a hangosítás kiépítése, kamerarendszer javítása és egy új ledfal beszerzése már megtörtént. Utolsó lépésként a keleti vendégszektor megfelelő kialakítása szükséges még, így a keleti szektort teljes egészében a vendégszurkolók használhatják majd. Az átalakítás a szektor előtti kerítés építését és a régi játékosbejáró lebontását jelenti, hogy a vendégbejárón keresztül lehessen a keleti szektort feltölteni.
A kivitelezési munkákhoz Vigh László felhívást tett közzé vállalkozó cégek számára a lokálpatriotizmus jegyében, hogy az említett munkák befejezésében szerepet vállaljanak. A szükséges beépítésre szánt anyagokat a tulajdonos biztosítja. Vigh László képviselő reményét fejezte ki, hogy a felhívásra több cég is gyorsan jelentkezik, hiszen Zalaegerszegen a közösség érdekében az összefogás mindig is jellemző volt.
A fenti munkákat legkésőbb augusztus első hetére el kell végezni, hogy a ZTE FC – Ferencváros TC meccsel hazai pályán is el lehessen kezdeni a szezont.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpárAszfaltozás miatt lezárják a Budai Nagy Antal utcai parkolót ZalaegerszegenLess Nándor-díjas földrajztehetségIvóvíz-és szennyvíz-rekonstrukció a Hoffhalter Rudolf utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraKisfaludi Szent Imre szobra a hónap műtárgyaTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanNyitott porták, nyitott emberek