2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Sötétedés után a múzeumban

2016. június 27. hétfő, 17:06
Címkék:

Gyerekzsivajtól volt hangos a Múzeumok Éjszakáján a Göcseji Múzeum, melynek kertjét és minden helyiségét érdeklődő családok vették birtokukba június 25-én, szombat este.

muzej harc net

Hívogató tárlatok és ritkaságok zenei programokkal

Nagyon szeretjük ezt a programot, nagyon szereti a közönség is, amit visszaigazol az a nyolcszáz és ezer közötti látogató, akik minden évben eljönnek hozzánk olimpiától, foci-vb-től függetlenül – mondta érdeklődésünkre Kaján Imre múzeumigazgató, hozzátéve azt, hogy a foci-Eb-t figyelemmel kísérők sem maradnak le semmiről, az egyik helyiségben kivetítőn nézhetik a meccseket.

– Ez egy igazi intellektuális kaland, ilyenkor kicsit más is a közönség, mint egy hagyományos kiállításon, és ilyenkor mi is másképpen mutatjuk meg magunkat, mint amikor muzeológusként csak a tudományt képviseljük. Ez egy könnyedebb, játékosabb forma, ami munkánk elfogadottságát is növeli. Az intézmény közpénzből működik, igenis lássák az emberek, mi mindennel foglalkozunk – hangsúlyozta.

muzej konyv2 net

Nagy népszerűségnek örvendett A tudás kulcsa családi felfedező játék, mely során különböző kiállított tárgyakat kellett megtalálni. Mindeközben fegyver- és harci bemutatót tartottak a kertben a gyerekek nagy örömére, akiket kézműves-foglalkozások is vártak. Eredeti bronzleletek alapján gyakorolhatták a fibulakészítést, valamint a téglavetést és a karcolást.

A látogatók tárlatvezetéssel valamennyi kiállítást megtekinthettek, így többek között a Kőárkoktól a kőfalakig, Központok a Zala mentén kiállítást, továbbá Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas érdemes keramikusművész tárlatát, aki szobrai inspirációiba avatta be közönségét. A rendezvényt zenei programok is kísérték, felléptek a Pálóczi-zeneiskola növendékei, késő este Cseh Tamásra emlékezve koncertet adott a Vodku Fiai zenekar.

muzej nemeth net

A Göcseji Múzeum a közelmúltban két új műtárggyal gazdagodott, Kisfaludi Strobl Zsigmond carrarai márványból készült, Kallós Ernőnét ábrázoló portrészobrával, valamint a megyeszékhelyi internálótábor egyik foglyának 1922-ből származó emlékkönyvével. Ezeket először tekinthették meg a látogatók, akik több előadáson vettek részt: dr. Kostyál László művészettörténész Vajda Lajos avantgárd festő életútját ismertette, míg Megyeri Anna történész az első világháború egerszegi hőseiről beszélt.

Mészáros Rebekának, aki idén fejezte be az általános iskolát, már nem újdonság a Múzeumok Éjszakája. 

Sokkal érdekesebb, mint könyvből tanulni, ezért vagyok itt már harmadik alkalommal, vélekedett. Szintén nem először látogatott el a rendezvényre Pénzesné Horváth Éva. A múzeum ilyenkor egy egészen más oldaláról mutatkozik meg, és kínál mindig valami pluszérdekességet, mondta. Számára ez most a Kőárkoktól a kőfalakig időszaki kiállítás, amit szintén meg fog tekinteni. Galamb Beáta Alsónemesapátiból érkezett kislányával. Sok jót hallott már a programról, ezért biztos benne, hogy mindkettőjük számára különleges élmény lesz a múzeum effajta bemutatkozása.

muzej kezmuves net

A Göcseji Múzeum a megyei és a városi könyvtárral, a Zalaegerszegi Törvényszékkel valamint a megyei büntetés-végrehajtási intézettel együttműködve szervezte meg a Múzeumok Éjszakájának programjait. A rabomobillal most sokan önként utaztak, és kóstolták meg a fogva tartottak által sütött pogácsát.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK