2025.08.20., szerda - IstvánZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templomban

2025. augusztus 20. szerda, 18:53
Szerző, fotó: Bánfi Kati
Augusztus 20-án délelőtt az olai Jézus Szíve Ferences Plébániatemplomban Kis Kornél András ferences szerzetes celebrálta szentmise végén került sor az új kenyér megáldására.

Szent István biztos alapot akart

Szent István Imre herceghez írt intelmeiből vett idézettel (H. Horváth Gyula előadásában) vette kezdetét az ünnepi rendezvény. A városi vezetők részvételével zajló eseményen Vigh László országgyűlési képviselő köszöntője hangzott el. 

- Isten éltesse Magyarország minden polgárát és Magyarországot a születésnapján – fogalmazott. – Államalapítónkra emlékezünk ma. Csodálkozunk, hogy tudta végrehajtani ezt a szervező munkát, amikor még nem léteztek a kommunikációs eszközök. Biztos alapot akart, a hit alapját. Mert az okos ember kősziklára építi házát. Tisztelegjünk e bátor férfit, egykori vezér, apa előtt – mondta. 2025-ben mit jelent ez az örökség, mit adott nekünk? Büszkék lehetünk, hogy meg tudtunk maradni, a hadvezérekre, a nyelvünkre, a kultúránkra, a családjainkra, a természeti és épített környezetre. Ekkor van az életünknek értelme – mondta Vigh László. 

Ezt követően Kis Kornél András szerzetes, Hodánics Péter református lelkész és Zsugyel Kornél evangélikus lelkész áldották meg az új kenyeret. Majd a Vigh Lászlóval, dr. Sifter Rózsa főispánnal, Balaicz Zoltán polgármesterrel és Bali Zoltánnal, a településrész önkormányzati képviselőjével közösen szelték fel azt. A helyi Caritas csoport tagjai segédkeztek a kínálásnál. 

Az ünnepségen énekkel közreműködött Farkas Alexandra.
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)