2021.09.19., vasárnap - VilhelminaZalaegerszeg időjárása

Csemegéző

Bölény színű, kenhető anyag - Őskori festékbánya és online hiányállapot

A napokban kiderült, hogy nem vagyok őskövület, maximálisan a mában élek. Ebben az erősített meg, hogy kicsit nehezemre esett belehelyezkedni egy 11 ezer évvel ezelőtti történetbe. Jobban nyomasztott ugyanis az a gondolat, hogy egy napot Internet, sőt mi több, telefonhálózat nélkül kell eltöltenem. Nincs kapcsolat. Csak segélyhívásra.

Az utóbbi 8-10 évben nem sokat forgolódtam hálózati lefedettség nélküli régiókban, teljesen hozzászoktam a permanens elérhetőség állapotához, csakúgy mint ahhoz a tudathoz, hogy bizonyos információk és hírek folyamatosan hozzáférhetők, elég csak végighúzni az ujjam az érintőképernyőn. Emlékezetemből kikoptak azok az (ős)idők, amikor analóg módon tengettük napjainkat. Az online hiányállapot megtapasztalásához úgy látszik épp a lovasi őskori festékbánya, és a Pécsely melletti szőlőhegyek világa kellett. Függő vagyok, mondták. Részemről inkább valamiféle digitális honvágy ez (talán majd egy másik bejegyzésben kifejtem, hogy mit értek alatta). Az átmeneti eltűnés gondolata persze állandóan foglalkoztat, de jobban szeretem saját magam irányítani a ki-és bekapcsolódás pillanatait. Tudom, ez nem mindig lehetséges. Vannak rajtam kívül állók erők; amiknek olykor megadom magam. Mondjuk a "bölény színű" festék kedvéért. Mivel azonban a lovasi festékbányához kapcsolódó sztori végül mégiscsak itt landol a digitális térben, létezik valamiféle kontinuitás a paleolit bányászok/festékgyártók, és napjaink online világa között. (Sorry, de a paleolit táplálkozásról itt nem lesz szó.)

Hogy egy kisebb társasággal hogyan kerültem a Veszprém megyei Lovasra, és egy éjszakára a pécselyi hegyre, az némileg szövevényes, talán már az eredet is a régmúlt homályába vész. Mondjuk azt röviden, hogy házigazdánknak, Albert Zoltánnak vannak zalaegerszegi kapcsolatai (a régi PSZF-es időkből). Meg Pécsely környéki családi gyökerei. Ehhez jönnek még mindenféle zenei, újságírói, régészeti kapcsolati hálók, meg egy-két fesztiválon eltöltött este. Borozás közben nemcsak különféle témák merülnek fel, hanem az ember időugrásokra is képessé válik; vagy legalábbis időnként szeretne valamit megtapasztalni elődei életmódjából, szokásaiból (főleg ha sokat beszél róla). A hangzatos szavakat és varázslatos ötleteket ilyen helyzetek után általában ritkán követik tettek, itt most mégis ez történt. Hát, ilyesfajta útvonalak vezettek a lovasi őskori festékbányába. Zoli amúgy polgári foglalkozását tekintve könyvelő, de szívesebben foglalkozik festészettel, regényírással (pl.: Alkimista kódex, A pálos szentély, Könny velő) és a régmúlt idők egy bizonyos szeletének lelkes (és lokális) kutatásával. A "festékgyártó szakkör" így logikusan az ő családi pincéjükhöz szerveződött Pécsely mellé.

Mindenekelőtt azonban szükségünk volt egy "kóstolónyi" vasoxidban bővelkedő okkerre, az emberiség történetének egyik legrégebbi bányájából. Az egész projektből maga a bánya érdekelt leginkább, na meg a kísérlet, hogy végül sikerül-e kenhető és viszonylag stabil állagú festéket előállítani a homokszerű vörös anyagból. Nem titok, hogy a kopár, sziklás, ám fenyőfélékben, pozsgásokban, félcserjékben bővelkedő helyeket különösen kedvelem. A talaj és a kőzet sivársága, látszólagos élettelensége és a gyér, ám mégis zöldellő, sárgálló növényzet harmóniája mindig jó hatással van rám (majdnem azt írtam, hogy az idegeimre). Lovas esetében ehhez még tegyük hozzá a Balaton-felvidék sajátos klímáját és magát a hematitban gazdag talajt. Ez a vöröses, rozsdás szín a növények zöldjével kiegészülve már alapból festőivé teszi a tájat. Órákig elbolyongtam volna a bányában, de a fiúk siettek. Festéket kellett főzni. Meg ratatouille-t, friss paradicsomból, cukkíniből... viszont furcsa mód bográcsban (ha ezt egy francia látta volna...)

A lovasi bányáról annyit azért leírok - bár minden fontos infó megtalálható róla az Interneten -, hogy az 1950-es évek elején kerültek itt elő nagy számban olyan őskori csonteszközök, amiket elődeink a porfesték bányászására használtak. A leletek véletlenül jöttek a felszínre, a helyszínen ugyanis útépítéshez szükséges murvát bányásztak, s a munkálatok közben tűntek fel a különös eszközök. A tárgyakat és magát a bányát először a veszprémi múzeum akkori munkatársa, Mészáros Gyula kezdte el vizsgálni, aki később más szakembereket is bevonva, egyre intenzívebben kutatta a témát. Munkája nyomán több publikáció is született, sőt az itt zajló ásatások és a leletanyag feldolgozásának, értékelésének egész sztorija (sikerekkel, kételyekkel, buktatókkal együtt) megtalálható a "Régészeti barangolások Magyarországon" című kötetben, mely 1978-ban jelent meg. Érdekes, hogy a régészek eleinte 35-40 ezer évvel ezelőttinek gondolták a leleteket, de a kilencvenes években egy szénizotópos (C14) vizsgálat megállapította, hogy körülbelül 11.700 éve készíthették őket. Hogy mi célból? Nos, nyilvánvalóan bányászáshoz használták a csonteszközöket, ami azért meglepő, mert a paleolitikum idején kevéssé volt jellemző ez a tevékenység. A hozzáértők szerint ezért is egyedülálló a lovasi bánya. A korabeli mennyiséget felmérve pedig az is valószínűsíthető, hogy kereskedtek a festékanyaggal. 

A vörös festék (illetve a vörös szín) kultikusnak számított már az őskorban is. Leggyakrabban temetkezési rítusokhoz használták (a vörös az élet színe, amivel ha bekenik a halottat, akkor újból erőt adnak neki), de a vadászatok előtt is alkalmazták (megszínezve vele a fegyvert), sőt, gyógyászati célból, golyókká gyúrva néha el is fogyasztották. A kutatások szerint a testfestés is gyakori volt, melynek rituális és védelmi szerepe egyaránt lehetett. És igen, ez a festék adja a barlangrajzok bölényeinek jellegzetes rozsdás, barnás/vöröses színét is. Ezen a ponton rendre felmerül egy olyan kérdés, amire a kutatók máig nem tudják a választ (pedig már az említett régészeti könyvben is megfogalmazódott), hogy vajon a bánya közelében, és egyáltalán Magyarország területén miért nem találtak eddig "klasszikusnak" számító barlangrajzokat? Lehet, hogy van, csak még nem került elő, vagy volt de elpusztult, vagy inkább a testüket (és tárgyaikat) kenték, díszítették a festékkel az akkor élt emberek.

Ha már a festéknél tartunk: megszámolni sem tudom, hogy újságíróként az elmúlt bő tizenöt évben hány kiállításról tudósítottam és hány képzőművésszel készítettem interjút. Mindig szóba kerülnek stílusirányzatok, meg "izmusok", melyekhez az adott alkotó munkásságát viszonyítani illik; belehelyezve őket ezzel valamilyen kategóriába. Ám érdekes módon a festékekről, vagyis magáról a művészeti aktus alapanyagáról viszonylag kevés szó esik. Maximum annyi, hogy akvarell, vagy olaj. Színesebb, élénkebb, vagy inkább a sötétebb árnyalatokat kedveli-e az adott művész. A festékválasztás, festékkeverés, alapozás, rétegelés "alkímiájába" ritkán avatódik be az egyszerű műkedvelő. Pedig olykor izgalmas lenne végigkísérni egy-egy festmény elkészítésének fázisait.
A pécselyi kísérlet során - idő hiányában - erre szintén nem volt lehetőség, de legalább azt kipróbálhattuk, hogy a homokszerű anyagból hogyan lesz valamiféle kenhető "entitás". Porítás és hevítés után többféle elegy is készült. Az okkert előbb olajjal kevertük (ez most lenolaj volt, de más is lehet, sőt akár állati zsiradék is). Egy másik kis adag finom porhoz tojásfehérjét kevertünk, majd egy olajos/fehérjés vegyes változat is született. Végül a tréfa kedvéért a tojássárgájába is került az "ősanyagból". Zoli, az így létrejött festékeket különböző felületekre kente fel: fára, kőre, csontra, kerámiára. Majd végül a saját arcára is. Mivel az akció ekkor már erősen éjszakába hajlott, ráadásul aznap épp telihold volt, valamicske rituális hangulata csak lett a dolognak. Azt nyilván nem tudjuk pontosan, hogy 11 ezer évvel ezelőtt hogyan - és milyen körítéssel - zajlott a testfestés, de a bőrre kent vörös okker látványa már önmagában afféle időugrásnak tűnt. Nemcsak az őskor bölényrajzainak világába repített el, hanem az ókori Egyiptom szobrocskáinak, szarkofágjainak színét (és tündöklésének időszakát) is odavarázsolta egy pillanatra. Menet közben szerencsére azt elfelejtettem (vagy csak túltettem magam rajta), hogy órák óta offline állapotban vagyok: szóval elég egy kis vas-oxidos kence, és máris kezelhető a digitális függés.

Reggelre nyertest is hirdettünk. A fára kent lenolajos festék győzött, már ami a szín intenzitását, fényességét és látszólagos tartósságát illeti. Ugyanez kőre festve olajos sávokat hagyott maga mellett, a tojásos variációk meg kissé szemcsések lettek, szóval van még mit kísérletezni az anyagon. Viszont egy rögtönzött mini kiállításon elég jól mutattak együtt a felkent csíkok, kacskaringók. Ne hagyjuk ki házigazdánk arcát se a történetből: szépen megmaradt a díszítés reggelig. Hogy a kispárnáján képződött-e valamiféle absztrakt lenyomat, azt nem ellenőriztem. (Ezt követően sajnos lemosta a rituális "sminket".) Reméljük, hogy a technika finomítása után, hamarosan láthatunk néhány okkerrel készült új Albert Zoltán festményt is.

Ez itt nem a KulTour-Vidék lenne, ha nem tenném mindehhez hozzá, hogy túrázni is érdemes a környéken. Aki esetleg elunja a Balaton-part zsúfoltságát, Lovas, Pécsely, Mencshely környékén (vagyis a Nagyvázsonytól délre, dél-keletre lévő vonalon) nyugalmasabb útvonalakat és állomáshelyeket találhat magának. Mi a program részeként még Zádor várához gyalogoltunk el. Visszafelé pedig, a pécselyi szőlőhegyek rengetegében megbúvó kőfalak közül is megnéztünk néhányat. Egyrészt mert Zoli már évek óta kutatja a témát, másrészt meg pont érkezésünk napján jelent meg a 24.hu-n egy terjedelmes cikk az eltűnő kősáncokról. A környéket - mint korábban a Káli-medencét - egyre több városi és fővárosi fiatal találja meg, így a programkínálat évről évre bővül. Idén például már harmadik alkalommal rendezik meg a Garten Balaton kortárs művészeti heteket, melynek Lovas az egyik helyszíne.

Hogy a művészek felfedezték-e már maguknak a bányát, és tartanak-e nem hivatalos okker-partyt, az a meghirdetett programból nem derül ki. Mivel a térerő akadozik, titkos felvételek nem szivároghatnak ki a térségből. Maximum ha elhagyjuk az őskori zónát, és visszatér a hálózati kapcsolat.

 

Eredeti bejegyzés több fotóval itt:

https://kultourvidek.blogspot.com/2021/08/boleny-szinu-kenheto-anyag-oskori.html

 

Forrás: KulTour-Vidék

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK