2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

Laza Média

Simándy Emlékkoncert

2018. július 29. vasárnap, 14:24
Címkék:

2018. augusztus 04. szombat, 16:35 
 
Simándy József, Balatongyörök, móló melletti sétány, Emléknap
Simándy József operaénekesre, világhírű tenorra emlékezünk, aki Balatongyörököt tekintette második otthonának.

A Balaton-parton, a móló melletti sétányon, csodálatos természeti környezetben rendezzük meg két évente az emlékkoncertet, ahol a híres operaáriák mellett operett-részletek, népdalok és versrészletek is elhangzanak a műsorban.

Baracskai Judit
A vajdasági származású fiatal énekesnő 1992-ben született Verbászon. Hét évig hegedülni tanult, majd a szakközépiskolát Szabadkán végezte zeneelmélet és magánének szakon. 2017-ben szerezte meg Operaének-művész diplomáját Szegeden. Jelenleg a Szegedi Nemzeti Színházban játszik.

Denk Viktória
Énektanulmányait szülővárosában Egerben kezdte, majd Budapestre került a Szent István Konzervatóriumba. 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énekművész-tanár szakán. Énekesi pályáját a Budapesten a Nemzeti Színházban kezdete, majd közreműködött több vidéki színházban opera és operett előadásában. Színpadi munkái mellett a Pest Magyar Színiakadémia hangképző tanára.

Temesi Mária
A Magyar Állami Operaház Bartók- Pásztory Ditta-, Székely Mihály-, Juventus-, Artisjus és Liszt díjjal kitüntetett művésznője. Énektanári diplomája mellett jeles zongoratanári diplomát is szerzett szülővárosában Szegeden, ahol már főiskolás korában elnyerte az Athéni „Maria Callas Nemzetközi Énekverseny” Különdíját. A Budapesti Zeneakadémia Opera szakán kitüntetéses diplomával végzett, dal és oratórium szakon a Weimari Franz Liszt Musikhochschule-n és a Salzburgi Mozarteumban képezte magát. Aktív operaénekesi pályája mellett a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának professzora, magánének tanszékvezetője. 2003-ban doktori címet szerzett a Budapesti Zeneművészeti Egyetemen.

Berczelly István
Berczelly István (basszbariton), az Operaház magánénekese énektanulmányait Feleki Rezső, Jámbor László és Szabó Miklós irányításával folytatta. 1965 és 1970 között a Debreceni Csokonai Színház tagja, ahol első jelentős alakítása Mozart Don Giovannija volt. 1970-ben szerződött az Operaházba, melynek azóta is tagja. Az operarepertoár csaknem valamennyi jelentős bariton és basszus szerepét énekelte.

Harazdy Miklós
1959-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte, amelynek 1980-tól tanára is. Karmesterként és korrepetitorként működött a Szegedi Nemzeti Színházban, 2001 óta pedig a Magyar Állami Operaház korrepetitora. Karmesterként több koncerten lépett fel Tokody Ilonával, Gregor Józseffel és Rost Andreával.

Kautzky Armand
Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész. Jelenleg a Madách Színház és a Körúti Színház tagja. A Retro Rádió, a Juventus Rádió és a Helikon Rádió, tévécsatornaként az HBO hangja.
Koczka Ferenc
A Szegedi Nemzeti Színház karmestere és a Szegedi Tudomány Egyetem Zene Művészeti karának tanára.

Simándi Péter
A Magyar Állami Operaház énekkari művésze.

A 2018-as Szegedi Simándy József Énekverseny győztesei: Hajdú Zsuzsa és Koncz Regina.
 

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK