Liszt Ferenc Általános Iskola
népies
Néptáncosok évzárója a Liszt-iskolában
Népzenei és néptánc évzáróra került sor a Liszt Ferenc Általános Iskolában. Az első hat évfolyamon népzenét és néptáncot tanuló diákok voltak az est főszereplői. Mellettük meghívott vendégek léptek a közönség elé. A produkciók egy részét az ifj. Horváth Károly vezette Völgyi Banda élő zenéje kísérte.

kultúra
Közel az erdő lakóihoz
Az erdők kedves lakói elevenednek meg a látogatók előtt Czédli Mónika természetfotós kiállításán a Liszt Ferenc Általános Iskola galériájában. A „Közel” című tárlatot Nagy Réka klinikai szakpszichológus ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A rendezvényen az iskola néhány diákja is fellépett.

kortárs
Téli képek műanyag csomagolásban
Legyőztük a telet, hiszen megérkezett a csillagászati tavasz, és eltüntettük a telet, mert a klímaváltozás miatt alig-alig látunk már hófedte tájakat.

kortárs
Grafikák gyerekversekhez
A magyar kultúra napja alkalmából gyermekversekhez készült illusztrációkból nyílt kiállítás a Liszt-iskola galériájában. A rajzok alkotója Korbuly Ágnes grafikus, illusztrátor, aki kifejezetten erre az alkalomra készítette a műveket, így teljesen friss munkákat láthat a közönség.

oktató
Két emberöltő óta tanítja a gyerekeket
A Liszt Ferenc Általános Iskola fennállásának 50 éves jubileumát ünnepelték, amely a Kertváros első, modern oktatási intézményeként, Kilián György Általános Iskola elnevezéssel 1972-ben nyitotta meg kapuit közel ezer tanuló számára Zalaegerszegen. Az eseményen részt vettek a nyugdíjas pedagógusok és igazgatók, az egykori diákok, közülük többen, mint Liszt-es szülők.

kortárs
Színes, abszurd, mégis szerény
Néhány hónapja tért vissza Skóciából Zalaegerszegre Kajos Anna Zsófia képzőművész. Az elgini Moray School of Art egyetem képzőművészeti karának egykori hallgatója, most a Liszt-iskola galériájában mutatja be alkotásait.

oktató
A rajzolás és az éneklés is varázslat
Húsz éves a Liszt-iskola galériája. A jeles alkalomból – másfél évnyi kényszerszünet után – ismét művészeti kiállításnak ad otthont a lépcsőforduló tere. Ezúttal Nagy Szilvia képzőművész, az Ady-iskola tanára mutatta be tűzzománc képeit.

oktató
Külsejében újult meg
Befejeződött a zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola energetikai korszerűsítése, ami a TOP-programból támogatva 345 millió forintból valósult meg. Az intézményben kicserélték a külső nyílászárókat, modernizálták a világítást, megújuló energiaforrás felhasználásával átépítették a fűtési rendszert, valamint homlokzati hőszigetelést és színezést valósítottak meg.

hanghatás
Minden nap kellene énekelni!
A Kodály-módszerben hisz, meg mindennapi éneklés személyiségre és lélekre gyakorolt pozitív hatásaiban. A város nemrégiben Zalaegerszegért díjjal jutalmazta Kövécs Edit, ének-zene szakos pedagógus és karnagy munkásságát. A Liszt Ferenc Általános Iskola művészeti vezetője nyugállományba vonul, január 30-tól már a „sétálóidejét” tölti.

zsibongó
Megújul az iskola a gyerekek örömére
Már a szigetelő anyagokat helyezik fel a zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola homlokzatára, melynek felújítása január 6-án kezdődött meg. A több hónapon át tartó kivitelezés eredményeképpen egy energetikailag teljesen megújult, küllemében megszépült intézményt kap vissza az iskola 424 diákja az új tanév kezdésére.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
LANDORHEGYI ADVENT (3), drón repülési jogszabályok (1), Bécs Tiborné polgármester (2), búzagyűjtő nap (1), Szörfös (1), Balaton
(16), Vadpörkölt- és borfesztivál (28), Kézilabda (13), házi kenyér készítése (2), Sport mecénása díj (1), Balatoni évadnyitó (1), Eredményhirdetés (5), Töklámpás (8), 30Y koncert (1), Szablyavívó tagtoborzás (1), Múltidézés (1), Szentgáli-kőlik barlang (2), Ákos (1), Takács Nikolas (3), Jakab István, a MAGOSZ elnöke (3)
1-20 21-40