2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Programajánló

Állati Zenés ABC koncert

2018. március 17. szombat, 13:31 - március 18., 00:00

Nyilvános · Állati Zenés ABC szervezésében
 
2018. március 17., 17:00–18:00
 
Bíró Eszter énekes, színész, aki eddig színházi – és film főszerepekkel, illetve világzenei szólólemezeivel vált ismertté, 2013 tavaszán új, elsősorban gyerekeknek és családoknak szóló Állati Zenés ABC című képeskönyvet, az ehhez tartozó lemezt és színpadi produkciót készített. Az Állati Zenés ABC 2014-ben az év hazai gyermekalbuma lett, és Fonogram Magyar Zenei Díjat kapott.
 

Az énekesnőnek, aki 2015-ben Story Érték Díjat vehetett át Presser Gábortól, mint az év énekesnője két saját gyermeke adta az ihletet, hogy az ABC betűit dalokon és az ezekhez kapcsolódó játékokon keresztül szinte észrevehetetlenül tanítsa és szerettesse meg az óvodás és kisiskolás korosztállyal, ugyanakkor a szülőknek is színvonalas szórakozást nyújthasson. A dalszövegek Hegyi György (Emil.Rulez!) munkái, a zenéket az Artisjus-díjas, többszörös platina– és aranylemezes Fodo írta, aki az utóbbi években Halász Judit lemezeinek egyik zeneszerzője is.


Eszter mellett a színpadon olyan kiváló zenészek szerepelnek, mint maga a zeneszerző, Födő Sándor “Fodo” és Hámori Máté. Az előadók, amellett, hogy használják a mai technika adta lehetőségeket is (effektezés, looperezés), több hangszeren szólaltatják meg a zenei kíséretet a harmonikától, melodiontól, gitártól egészen a különböző nemzetiségű, például afrikai, arab, spanyol és latin amerikai ütőhangszerekig.

Az ABC megszerettetése mellett az állatokról és a helyes étkezésről is szó esik a dalokban. Az előadás interaktív, sok-sok játékkal, humorral, élőben megszólaló muzsikával, egy felhőtlen barangolás a betűk és a hangok világában!

 

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)