2024.04.18., csütörtök - Andrea, IlmaZalaegerszeg időjárása

Programajánló

Kálmán Imre Operett Emlékgála

2016. november 13. vasárnap, 14:34 - november 14., 00:00

Zalaegerszegen megrendezésre kerül a Kálmán Imre Emlékgála, mellyel szeretnénk megemlékezni elsősorban a Csárdáskirálynő 100 éves jubileumáról, emellett pedig további nagyszerű Kálmán Imre művekkel képszülünk a publikum számára.

Sztárvendégünk Faragó András "Topy", akit komikus szerepében hallhatnak, az Operett Színház jeles színművésze, aki a zalaegerszegi publikum számára a Hevesi Sándor Színházból ismert. 

Primadonna szerepében Farkas Alexandra hallható, aki a Pécsi Tudományegyetem előadóművészet szakos hallgatója.
Szubrett és bonviván szerepében Szabó Noémi, és Farkas Tamás, akik az Operett Színház "Operett Akadémia" tanulói. 

A zenekart Máriás Zsolt vezényli. és emellett a KISZÖV Senior és a Hevesi Sándor Színház táncosai is színpadra lépnek. 
Hertelendy Attila színművész prózai betétekkel színesíti a műsort.

Az est védnökei: Balaicz Zoltán Polgármester Úr és Balaicz Zoltánné

Köszönjük szépen a Városnak, s Támogatóinknak, hogy segítík eme rendezvény megszületését!

Sok szeretettel várunk Minden Kedves Érdeklődőt!
Jegyek kaphatók a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben!

Az eseménynek a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem ad helyet.

Cím:8900 Zalaegerszeg, Ady út 14.
Telefon
+3692 599 337
Nyitva tartás:
Az est 18 órakor kezdődik.
Időpont:2016. november 13. vasárnap
Helyszín:Városi Hangverseny- és Kiállítóterem

 

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK