Rövidhírek
A játékra sem lehetett panasz
ZTE: Zöldesi - Kónya, Lesjak, Devecseri, Gergényi - Babati, Madarász, Barczi (Horváth K. 70. p.), Hudák, Bedi (Kis M. 43. p.) - Gajdos (Balázs 19. p.). Vezetőedző: Dobos Barna.
Gólszerzők: Kundrák (38. p.), illetve Gajdos (15. p.), Bedi (28. p.), Hudák (72, 89. p.).
Az első 15 percben a ZTE játszott enyhe fölényben és az első negyedóra végén egy kapushibából megszerezte a vezetést. Nem sokkal később Gajdos megsérült. le kellett cserélni. Rákapcsolt a fővárosi együttes, mezőnyfölényt harcolt ki, de helyzetbe nem sikerült kerülnie. A szórványos vendég kontrák ismét gólt eredményeztek, egy pontrúgás után fejesből növelte előnyét a zalai csapat. A házigazdák elszántan mentek előre, több szögletet is rúgtak, volt, amikor egymás után hármat. Az egyik sarokrúgás után fejesgóllal szépítettek. Az első félidő hajrájában újabb kényszerű vendégcsere, Bedi sérült meg, helyére Kiss M. állt.
Szünet után nagy lendülettel kezdett a Soroksár, de a ZTE jól védekezett. Továbbra is a pontrúgások jelentettek veszélyt a vendégek kapujára. A ZTE kontrázni próbált, a félidő közepén egy kapufáról kipattanó labda után ismét két góllal vezetett. Közben azért többször is akadt dolga Zöldesinek is, aki biztosan hárította a hazai lövéseket. A mérkőzés hajrájában ismét nagyot hibázott a fővárosiak kapusa, így fölényessé vált a ZTE győzelme.
Közvetlen riválisának otthonában aratott magabiztos győzelmet a ZTE. Az egerszegiek jól védekeztek és kevés lehetőségeiket jól használták ki. Megérdemelten nyerték meg a találkozót.
Értékelés:
Dobos Barna, a ZTE vezetőedzője:- Nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg. Igaz, az eredmény a legfontosabb, de már azt láttam vissza a játékosoktól, amit edzéseken gyakoroltunk.
Bedi Bence, a ZTE játékosa: - Jól kezdtük a mérkőzést, az első negyedóra végén megérdemelten szereztük meg a vezetést. A folyatásban is uraltuk a mérkőzést. Az első félidő végé támadt kicsi zavar a játékunkban, ezt kihasználta a Soroksár. A második félidőből nem sokat láttam a sérülésem miatt. A kapussal ütköztem és kaptam egy rúgást a combomra. Remélem, nem komoly, a hétvégén már pályára léphetek. Az összkép alapján megérdemelt a győzelmünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen