Nagypáli
Japán delegációt fogadtak Nagypáliban
Őexcellenciája Hikariko ONO, Japán magyarországi nagykövete a Magyar Japán Gazdasági Klub és a Magyarországi Japán Vállalatok Egyesület (Shokokai) delegációjának kísértében látogatott el a közelmúltban Nagypáliba, az európai zöldfaluba.

kultúra
Kisfilmmel, fotó- és kézimunka-kiállítással
Nagypáli Zöld út falufejlesztési programjáról készített kisfilmmel, helyi alkotóinak fotó- és kézimunka-kiállításával mutatkozott be a zalaegerszegi József Attila Városi Tagkönyvtárban tartott rendezvényen.

közélet
Nagypáli közösségi napján
A népi tradíciók őrzésének jegyében szeptember utolsó előtti hétvégéjén rendezték meg Nagypáliban az évek óta hagyományosnak tartott szüreti felvonulást.
köztér
Napkorona fesztivál a napos településen
Napraforgó alakú napelemtelep, napelemmel működő kandeláberek, napkollektorok a hivatal tetején – mindez Nagypáliaban, ahol a betérőt szépen ápolt környezetben a megújuló energiák tere fogadja. Nem véletlen, hogy az augusztus 4-6. között megrendezendő fesztivál is a napkorona nevet viseli, mely hőlégballon-találkozónak is helyet ad.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
József Attila Művelődési Ház és Könyvtár Gyenesdiás (4), Női polgármesterek (1), Restart - Scitec Nutrion Extreme Aréna Akadályfutás (1), Dormán László ügyvezető igazgató (2), Lelkisegély (6), Albatrosz Tánc Sport Egyesület (3), Bakonyi Péter (3), Díjlovaglás (1), Kardiológia (2), Csik Ferenc Tanuszoda (1), Vidékfejlesztés (1), oxigénterápia (2), Magyar Diáksport Szövetség (2), ZSIGMONDI VILMOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA (2), Brix Bistro (11), Keszthelyi-hegység (19), Széderest (1), Foci Tábor (3), Keszthelyi Retro Fesztivál (2), Borfesztivál (27)