Rövidhírek
Játszóteret és új konyhát szeretnének
A támogatás lehetőségét az április végén, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem tartott jótékonysági koncert adta, melyen Dankos Attila orgonaművész, Tóth Barnabás (klarinét) és Farkas Alexandra (ének) valamint tanítványai léptek fel, beszélt az előzményekről Dén Dániel, helyi IKSZ elnöke. Mint mondta, már régóta segítik a Családok Átmeneti Otthonában élőket karácsony előtt tartós élelmiszerekkel. Tavaly hasonló céllal szervezték meg Mikulás-kupát, melynek bevételét szintén az otthon javára ajánlották fel. Idén is lesz Mikulás-kupa, de előtte augusztusban, ahogy korábban is, részt vesznek az AquaCity jótékonysági főzőversenyén, csatlakozva az önkormányzat akciójához.
Adományátadás a Családok Átmeneti Otthonában
Jó érzés látni, hogy gyerekek a legkisebb apróságnak is mennyire tudnak örülni, fűzte hozzá Farkas Alexandra. Elmondta, nemcsak mint előadóművészek, de a helyi IKSZ tagjaként is fontosnak tartják a Családok Átmeneti Otthonának támogatását, ahogy más jótékonysági akciókat. Egy korábbi rendezvényen a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány számára gyűjtöttek, most szombaton ismét a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben lépnek fel, melynek bevételét a zongora felújítására ajánlják fel, tette hozzá Tóth Barnabás.
Felnőtt- és gyermekruhákat valamint játékokat hozott magával Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. Elmondta, igyekeznek egy régi kérést is teljesíteni, vagyis egy új játszóteret létesíteni az otthon udvarán, mivel a régi már teljesen használhatatlanná vált. Ehhez vállalkozói felajánlásra számítanak.
A Családok Átmeneti Otthonában a közösségi konyha is felújításra szorul, ezért új konyhabútorzat és két új villanytűzhely beszerzésében gondolkodnak. A két jótékonysági akcióból összejött 120 ezer forintot erre költenék, de még remélnek hozzá felajánlásokat, hogy korszerűbb körülményeket tudjanak biztosítani az itt élő családok számára, adott hangot kérésének Somogyi Emőke intézményvezető.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen