Rövidhírek
Kamerák figyelik a rendet a piacon
A Piac tér a Vásárcsarnokkal és a kültéri piaccal a belváros kiemelten fontos helyszíne, ami a zalaegerszegiek és a vidékről érkezők népszerű találkozási helye is, mondta Balaicz Zoltán polgármester. A közbiztonság fenntartása érdekében szerelték fel a kamerarendszert, ami a Fiatalok szobra valamint Szabó Gyula kefekötő zsánerszobra védelmét is szolgálja. A polgármester beszélt arról is, hogy a TOP-program 500 millió forintos forrásából felépítendő kézművesek háza ugyancsak olyan fejlesztés, amire vigyázni kell.
Böjte Sándor Zsolt, a városrész önkormányzati képviselője jelezte, hogy az IP-kamerákból álló rendszer a legmodernebb technikával rendelkezik, amely által figyelemmel követhetők a piacon történő események. Elsősorban a megelőzést szolgálják, nagy képfelbontásuk azonban lehetővé teszik a rongálók, és más törvénybe ütköző cselekmények tetteseinek beazonosítását is.
Már több száz ezer forint kárt okoztak az elkövetők, akik a rendőrségi feljelentést sem úszták meg, tette hozzá Horváth István, a Vásárcsarnok igazgatója. Mint mondta, nagyon fontos számukra, hogy a nyitvatartási időn kívül is rend legyen a piacon. A kamerákkal senkit sem kívánnak elriasztani a hely látogatásától, csak a rongálást kívánják megakadályozni.
A felvételeket a Rendért Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesület követi figyelemmel, és probléma esetén értesíti a rendőrséget. Sándor Dénes György elnök, mint mondta, abban bíznak, hogy megszűnnek a nem oda illő cselekmények, mint a padokon való rohangálás és görkorcsolyázás. A full HD-kamerákkal felszerelt rendszert a későbbiekben bővítik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen