Rövidhírek
Új burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánál
Mint elhangzott: az iskola belső feltáró útjának burkolata az elmúlt időszakban több helyen megsüllyedt, töredezetté vált, emellett az autók parkolása is nehézkes volt már. Ezért az önkormányzat az iskola vezetésének kérésére egy kivitelező céggel elvégeztette a szükséges felújítási munkákat.
A közel 7 millió forintos fejlesztés során a leromlott állapotú burkolat teljes pályaszerkezetében újjáépült, a parkolófelületek mart aszfaltburkolatot kaptak és új megállófelületeket is kialakítottak. A projekt részeként pedig modernizálták a csapadékvíz-elvezetést is.
Herold József igazgató az iskola munkatársainak és tanulóinak nevében köszönte meg a felújítást. Mint fogalmazott, egészen más érzés az új burkolaton megérkezni reggelente az intézménybe. Üdvözölte a fejlesztést Kajári Attila is, kiemelve az önkormányzat és tankerület közötti jó kapcsolatot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész