Ausztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész

 Osztrák kommunizmus, magyar művészi szalámitaktika

A projektet az Art Quarter Budapest fővárosi független kortárs művészeti központ hirdette meg. A pályázat kiírói olyan magyarországi művészek és művészetelméleti szakemberek jelentkezését várták, akik nyitottak voltak arra, hogy saját alkotói munkájuk mellett megismerjék és tanulmányozzák a stájer művészeti életet. Illetve, hogy a tapasztalatokat beépítsék saját alkotói folyamataikba.

Fotó: Hannah Wolke

Az osztrák művészeti rezidensprogram keretében Tóth Norbertet a grazi Schaumbad – Freies Atelierhaus műteremház fogadta, mert megtetszett nekik a közéleti jelenségekre, történeti múltra is reflektáló konceptuális művészete. A Schaumbad egy független szervezet, mely 35 különféle műfajban dolgozó képzőművészt tömörít. Épületükben azonban mindig van szabad hely vendégművészeknek is, így a zalai alkotó tavasszal és nyár végén itt alkothatott. A három hónap tapasztalatairól beszélgettünk Tóth Norberttel.

- Azt vizsgáltam a rezidensprogram alatt, hogy mit jelent a kommunizmus Stájerországban. Graznak ugyanis kommunista párti (az Osztrák Kommunista Párt – KPÖ) polgármestere, városvezetése van. Arra voltam kíváncsi a kutató- és az alkotói munka során is, hogy mindez hogyan jelenik meg a köztéri vizuális jelekben és az ottani művészek munkájában. Mennyiben tér el az osztrák kommunizmus attól, amit mi itt Kelet Európában ismerünk, illetve hogy milyen ott a művészeti élet szervezettsége, mik a finanszírozás formái. A legmagasabb szinttől a legalternatívabb helyekig próbáltam vizsgálni a jelenséget, és sok interjút is készítettem.

Fotó: Hannah Wolke

- Egy posztkommunista országból nézve izgalmas utazás ez. Milyen a grazi kommunizmus egy magyar művész szemével?

- Teljesen más, mint amit mi annak ismerünk és a köztereken is visszafogottan van jelen. A kommunizmus Ausztriában inkább csak elvekben létezik, főleg szociális kérdésekben nyilvánul meg (például bérlakásépítések, hajléktalankérdés, elesettek támogatása). Érdekes, hogy az KPÖ-nek nincs is nagyon kulturális programja. A kultúra sokkal inkább a konzervatív- és a szociáldemokrata párt terveiben jelenik meg. Ami nekem – keleti blokkban felnőtt embernek – a legfurább volt, hogy az osztrák kommunisták demokráciában gondolkodnak, nem akarnak teljhatalmat, sem más pártokat „leszalámizni”. Többpártrendszerben, a jóléti társadalom keretei között működnek, és ilyen elvek mentén irányítják a várost.

Forrás: Tóth Norbert

A demokrácia védelme művészi eszközökkel

- A művészi projektjeidben hogyan csapódott le az a kettősség, amit te ismersz a kommunizmusból és amit az egykori vasfüggöny nyugati oldalán most tapasztaltál?

- Többféle dologgal is foglalkoztam a két-, illetve az ajándékba kapott plusz egy hónap alatt, rávilágítva néhány érdekes jelenségre, vagy ellentmondásra. Ilyen volt például az a gif, amit az osztrák címer alapján készítettem. Ausztria címerében szerepel egy sas, mely az egyik markában egy sarlót, a másikban pedig egy kalapácsot tart, ám köztük egy szétszakított lánc található. Felhasználva a pártok jelképeit, és lehetséges (elképzelt) koalíciókötéseit, összeállítottam egy olyan animációt, hogy a sas rázza a láncot, ami néha összetapad, mert a végein egy-egy mágnes található. Vagyis ha a lánc összeáll, akkor az bizonyos pártkoalíciók esetében rabságot jelent. Ebből a koncepcióból egy mozgó szobrot is szeretnék majd készíteni, ahol a mechanika forrasztja össze és szakítja szét a láncot. Mindez a demokrácia védelmét, annak a fontosságát is kifejezi.

Fotó: Pánczél Petra

- Felhasználtad a szovjet blokk kommunistáinak ellenzéki pártok ellen alkalmazott „szalámizását” is.

- Igen, erre reagálva született meg a „Szalámitaktika” című sorozat. Vettem egy rúd magyar szalámit Ausztriában, amit először lefotóztam egészben a hőpapíros fényképezőgépemmel. Majd szeletenként felvágva is elkészültek a fotók a pénztárgépszalagra. Végül ez a több mint 4 méter hosszú fotósorozat kikerült a műterem falára. A Schaumbad többi alkotója meg eleszegette a szalámit. Mindezt dokumentálta egy ottani fotóművész, Hannah Wolke. Ez az alkotás főleg azt fejezi ki, hogy egy rúd szalámi egyben erős, ütni lehet vele, de szeletekben erejét veszíti, pont úgy, mint a felszalámizott ellenzéki pártok. A fotópapír illékony, vagyis egy idő után eltűnik majd róla a kép.

- Ez amúgy is a védjegyed…

- Az ausztriai hónapok alatt is készültek olyan festmények, amiket aztán „megsemmisítettem”. Ugyanarra a táblára naplószerűen megfestettem minden egyes nap legfőbb eseményét, amit aztán átfestettem a következő napi élményekkel. Így egy darab tábla nagyon sok festményrétegből (54 kép rétegződik egymáson) tevődik össze. Persze fotó mindegyik festményről készült az átfestés előtt. A tábla végül az augusztusi egy hónap alatt lazúrrétegeket kapott, így beszürkült, ahogy az emlékeink is elhomályosodnak. A szürke tábla és a festményekről készült fotók sorozatvetítése együttesen jelenti magát a művet. Izgalmas gondolat, hogy ennek a szürke táblának vajon mi az értéke? Látszólag nem ábrázol semmit, de alatta van a sok-sok történet.

Forrás: Tóth Norbert

- Összességében milyen tapasztalatokkal tértél haza, amiket később is tudsz hasznosítani?

- Ezt a festmény „naplót” szeretném folytatni legalább egy évig, bár elég „melósnak” tűnik. Ami talán a leghasznosabb volt, hogy sok független művészeti közösséggel találkoztam, megismertem az ottani kulturális és civil támogatási rendszert, ami nagyon erős, és szakmai alapokon nyugszik. Sokkal függetlenebb és kevésbé kötődik pártokhoz, ideológiákhoz, mint itthon. Emellett rengeteg jó és inspiráló dolgot láttam azzal kapcsolatban, hogy az osztrákok mit kezdenek a köztereikkel, hogyan viszonyulnak a múlthoz (ők történeti okokból elsősorban a nemzetiszocialista múltjukkal birkóznak) és milyen napjainkra reflektáló, kortárs alkotások, független projektek futnak. Mindezt a „Csinált városok” doktori (DLA) programomhoz is fel tudom használni. Ebből a három hónapból szeretnék létrehozni egy olyan összegző anyagot, amit majd visszaküldök Grazba és lehet belőle egy nagy kiállítás. Hogy személyes dolgot is említsek: jóleső érzés, hogy mindenhol nagy nyitottsággal, szeretettel és segítőkészséggel fogadtak. Szerencsés vagyok, hogy lettek új barátaim, aminek nagyon örülök. Bízom benne, hogy a jövőben sikerül közös, határokon átnyúló projekteken is együtt dolgozni velük.