honvédelem

közélet
Második alkalommal rendezték meg a Hibrid Honvédelmi Versenyt
A katonai pályával, a honvédelemmel való ismerkedés, a modern harcászat bemutatása volt a célja a második alkalommal rendezett Hibrid Honvédelmi Versenynek, melyet az Apáczai János MK-ban rendeztek. A versenyen 11 zalai és egy fővárosi csapat vett részt.

gazdaság
Bokrétaünnep a Lynx-harcjárműgyárban
Bokrétaünnepet tartottak Rheinmetall Hungary Zrt. 60 milliárdos beruházásában épülő zalaegerszegi Lynx-harcjárműgyárban. A projektben résztvevő szervezetek képviselői magyar és német nemzetiszínű szalagokat kötöttek fel a bokrétát szimbolizáló örökzöld fára, amit egy honvédségi helikopter emelt a magasba, és tett le a tartószerkezet legmagasabb pontjára.

oktató
Földön, vízen, levegőben
Első alkalommal rendezetek a Honvédelmi Sportszövetség és a Magyar Honvédség támogatásával honvédelmi sporttábort a Legendák a Levegőben Sportegyesület szervezésében. A bentlakásos tábort Zalaegerszegen - Hatházán tartották július 5-11. között. Az egész ország területéről érkeztek a 11-16 éves fiatalok, akikre tömény élmények vártak.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zalaudvarnok, Vadvirág Étterem (4), PET-palack-mentes középiskola program (1), Mézeskalács (3), Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter (1), Hévíz története (1), Polgármesteri Hivatal Díszterme - Hévíz (3), Péter Szabó Szilvi (9), Szász Emese (1), Erdődy-Hüvös Kastélyt (2), Göcsej Sportlövész Egyesület (2), Republic együttes (4), Grafika (10), M70-es autóút (2), LUCA Nap (3), Megelőző intézkedések (1), Ossián (5), Kalliopé-díj (3), Kása Bernadett könyvtáros (1), Dr. Oroszlán Tamás főorvos, igazgatási koordinátor. (1), Búslakpusztai hulladéklerakó (2)