Vezető hírek
Földön, vízen, levegőben
Országos Honvédelmi Sporttábor Zalaegerszegen
Egyben próba is volt ez, az ilyen jellegű táboroztatás terén, mely olyan jól sikerült, hogy hagyományt kívánnak teremteni belőle és jövőre már három turnust terveznek Zalaegerszegre, mondta Vécsei Mihály főszervező, táborvezető. A cél a katonai sportok, a katonás és a repülős élet megismertetése, és az ehhez való kis kedvcsinálás volt. A „pudingot próbája” pedig olyan jól sikerült, hogy még a napközbenre elkobzott mobiltelefonok létezéséről is megfeledkeztek a gyerekek az egy hét alatt. Ennél meggyőzőbb tényt nehéz lenne találni a kamasz korosztály esetében. Felsorolni is sok az élmények bőségét, amiről a szervezők gondoskodtak.
- Már az első nap délutánján repültek a gyerekek, és a tábor ideje alatt ötféle gépen emelkedhettek fel – kezdte a program ismertetését Vécsei Mihály. – Kettő hagyományőrző napot rendeztünk, ahol II. világháborús, és egyéb múlt századi katonai felszereléseket, ruhákat állítottunk ki, illetve előadók ismertették meg ezt a kort. Ki lehetett próbálni a lövészetet, mely a táborban folyamatosan rendelkezésre álló sporttevékenységek közül az egyik volt. Meglátogattuk a pápai repülőteret, strandoltunk Keszthelyen, búvárkodtunk Balatonszemesen. Volt kajak, kenu, sárkányhajókázás, naplementés vitorlázás, bungee jumping. De sikert aratott az éjszakai navigáció terepen, a modellépítés, modellezés, sőt a katonai alaki gyakorlatozás is. Az előadók többek között vadászpilóta, harcigép-pilóta, Boeing 777 kapitánya, műrepülő pilóta, hivatásos katonák voltak. A gyerekek sátorban aludtak, és a szokásos bográcsos főzés és tábortűz sem maradt el. A fiatalok élményekkel teltek, a táborvezetők szintén, de egy kis pihenés most mindenkire ráfér. Jövőre három turnust szeretnénk, a mostanihoz hasonló programokkal és időjárással, mely miatt minden tervezett programot meg tudtunk valósítani.
- Meddig tartott a tervezés-felkészülés?
- Fél évig. A mostani tapasztalatok alapján szervezzük a jövő évi turnusokat. De előtte még jövünk szeptember végén újabb családi repülős napra, erre a minden szempontból ideális zalaegerszegi helyszínre, ahol nagyon jó a kapcsolat a fenntartókkal, üzemeltetőkkel és helyi katonai szervekkel is – mondta Vécsei Mihály.
(A fotókat a Legendák a Levegőben Sportegyesület készítette és bocsátotta szerkesztőségünk rendelkezésére.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhúst -
rovatunk hírei
Operabeavatás a KvártélyházbanCsárdáskirálynő és jubileumi évad a KvártélyházbanÉvadzáró ülés a GriffbenA Házasságlevél és LujzaDoboznyi mesék és babaszínházBeugró jótékony céllalKamaszlányból primadonnaSzínészként is szeretik egymástIstipisti és a beszélő kövekTajvani bábosok a Griffben top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Új művészgeneráció, filozofikus megközelítésEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenJáték a mázakkal, magas tűzönTóparti festőkurzus GébártonHatvanéves a József Attila KönyvtárMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?Fazekasok találkozója Gébárton