Településarculat

interjú
A gondoskodó Zalaszentbalázs
Zalaszentbalázson tovább szépülhet az iskola, az óvoda és a kultúrház épületegyüttesének környéke, ezzel együtt a település központja, ahol egy termelői piacot is létesíteni kívánnak. Mindez több eredményes pályázatnak köszönhetően valósulhat meg, melyekről Hencsei Margit polgármestert kérdeztük.
.jpg)
zöld
Élhetővé tenni Misefát
Egy leromlott állagú, kastélyra csak nyomokban emlékeztető romhalmazból varázsolt romantikus kastélyszálló és az önkormányzat által rendbe hozatott, platánfák által övezett, pihenőparkkal, játszótérrel bővített, romantikus fafaragvánnyal díszített körhalastó számít a három részre tagolódó (régi falu, major, újsor) Misefa község nevezetességének.

köztér
Milyen legyen lakóhelyünk környezete?
A települések természeti és épített környezetének megóvását egy új jogszabállyal kívánják elősegíteni, mely szerint az önkormányzatoknak településképi arculati kézikönyvet kell készíteniük szeptember 30-ig. Feladatuk továbbá, hogy a korábbi építésszabályozási rendeleteiket e kézikönyvben meghatározottak alapján egy új településképi rendeletben foglalják össze.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Csömödéri Állami Erdei Vasút (9), Útfelújítás (54), Zala Termálvölgye Egyesület (2), Helytörténeti nap (1), Desszert (1), Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete (3), Védelmi Innovációs Kutatóintézet (1), Szent György Vessző Napja (1), Kiválóságért Közhasznú Egyesület (2), Vigh László (15), Művészeti tábor (6), Klebelsberg Központ (1), Autóbuszközlekedés (8), Sághegyi Attila, a Zala Megyei Védelmi Bizottság honvédelmi referense (1), E-bike túra (8), ZSIGMONDI VILMOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA (2), Wohner Dóra Quintett (1), Csácsi városrész (13), Vasútmodell (3), Dr. Palkovics László (2)