Varga Bálint grafikus

kortárs
Varga Bálint képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Lendván
A lendvai zsinagógában nyílt meg a Zalaegerszegen élő és alkotó Varga Bálint képzőművész kiállítása. Az október 8-ig látogatható tárlatot a művész egykori rajztanára, Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg.

kortárs
Tizenhárom zalai alkotó művei a Vitrinben
Néhány év kihagyás után ismét kiállítást rendezett a Vitrin Kortárs Képzőművészeti Egyesület. A zalai alkotókat tömörítő társaság tagjai a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában állították ki legfrissebb műveiket.

kortárs
A litográfiáktól a ceruzarajzig
Sokan grafikusként ismerik, mert leginkább a ceruzarajz áll hozzá a legközelebb. Most viszont többféle műfajban és változatos témákban is megmutatkozik; meglepetésül szolgálva a látogatóknak.

Varga Bálint Tamás kiállítása
Varga Bálint Tamás képzőművész Együttállás című kiállítása a Gönczi Galériában

kortárs
A ceruzarajz áll hozzá a legközelebb
Sok stílust kipróbált – az absztrakttól a konceptuális művészetig – míg végül egyértelművé vált számára, hogy a hagyományos ceruzarajz érdekli a legjobban. Azt mondja, ennek ellenére nem koptat el sok ceruzát, és csak két-háromféle grafiteszközt használ munkáihoz.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Íz-Labor (2), Robinson Pub & Pizzéria (1), Európai Mobilitási Hét (1), Múzeumpedagógia (7), Bagod (27), Triatlon (8), Ludvig Nemzetközi Művésztelep (3), dr. Mester László (1), Balogh Gábor történész (1), Egerszeghegyi kápolna (2), Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola (3), Népművészet (80), Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpont (65), Majestic Sounds hangverseny (1), Zalaegerszeg, Petőfi utca 37. (3), Papp László tagintézmény-vezető (1), Kézműves kirakodóvásár (16), Szombathely (12), Tornyos Ágnes programkoordinátor (1), Lantos Csaba energiaügyi miniszter (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)