VÁROSI SÉTÁK
kultúra
Zalaegerszegi séta női sorsok mentén
A zalaegerszegi Tourinform Iroda által szervezett legutóbbi városismereti séta néhány zalai kötődésű hölgy életébe engedett egy kis bepillantást.

egyszervolt
Nosztalgiabusszal a zalaegerszegi lakótelepekre
Zalaegerszeg lakótelepeit mutatta be az a nosztalgiabuszos városnézés, melyet a Göcseji Múzeum szervezett szombat délután a kulturális örökség napjai keretében.
köztér
Séta az egykori Petőfi-laktanyában
Szép számú érdeklődőt vonzott a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ és a városi Tourinform iroda legutóbbi várostörténeti sétája, mely az egykori zalaegerszegi laktanyát, illetve annak helyén létrejött egyetemet járta körül. Néhány száz méteren közel 75 évet lehetett az időben utazni.
Hogyan lett a laktanyából egyetem?
Két korszak két különböző intézményének története lát napvilágot a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ és a Tourinform Zalaegerszeg közös szervezésében megvalósuló sétán.

egyszervolt
A fekete-fehértől a kék-fehérig
Idén száz esztendős a ZTE. A jeles évforduló alkalmából centenáriumi sétára várta az érdeklődőket a Tourinform Iroda. A sport-és helytörténeti kalandozáson ezúttal Sóska Zoltán idegenvezető kalauzolta a közönséget. Afféle meglepetésvendégként pedig jelen volt Péter Zoltán válogatott labdarúgó is.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Horváth László képzőművész (1), Pirotechnikai termékek (1), TOP Plusz Program (3), Darnay. Pince, rendezvénypajta és piknikkert Gyenesdiás (8), Helikon Taverna (2), Rekortán többfunkciós sportpálya (1), Református templom Hévíz (7), Digitális művészet (1), AVL autóipari kutatóvállalat (3), Apáti Kovács Béla szerző (1), Ifjúsági és Sportcentrum (6), Alsópáhok (35), Zalacséb (1), Fejlesztések (97), Zalaegerszegi Montessori Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda (1), jótékonysági Úszógála (1), Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia (1), Tornaterem (4), Ergoterapeuta BSc képzés (1), Képzőművészet (21)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)
1-20 21-40