2024.10.14., hétfő - HelénZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Séta az egykori Petőfi-laktanyában

2024. június 04. kedd, 17:43
Szerző, fotó: Bánfi Kati
Szép számú érdeklődőt vonzott a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ és a városi Tourinform iroda legutóbbi várostörténeti sétája, mely az egykori zalaegerszegi laktanyát, illetve annak helyén létrejött egyetemet járta körül. Néhány száz méteren közel 75 évet lehetett az időben utazni.

A laktanyától a robotikáig; 70 év történetét elevenítették fel

Tódor Tamás, a turisztikai iroda marketing referense, valamint Szabó Péter és Jóna István, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ kommunikációs munkatársai vállalták az idegenvezetést, a nem is annyira idegeneknek, hiszen a séta résztvevői között egykori bakák is jelen voltak. Ők személyes élményen alapuló plusz információkkal és humoros sztorikkal egészítették ki az egyébként is élvezetes bő két órás túrát. A séta során többször párhuzamba állították a túra vezetői az épületek egykori és jelenlegi funkcióját. 

Tódor Tamás, Decsi Péter, Szabó Péter és Jóna István

A portáról indulva a laktanya létrejöttének (1950.), illetve a környező városrészek (Ola és Landorhegy) megszületésének felidézésével indult a program. Majd sorra vették a 11 plusz 6 hektáros terület érdekesebb objektumait. A „v.v.”, azaz vegyvédelmi zászlóalj épületétől a katonai fogdán, a parancsnoki épületen, kantinon, CSMO-n (Csapat Művelődési Otthon), és az alakuló téren át a máig felderíthetetlen alkotójú Petőfi szoborig. 

Egykori bakák is részt vettek a sétán

Szóba került nemcsak a katonai szleng, hanem azok az idővel híressé vált személyek, akik anno itt masíroztak reggeli tornáról a kiképzésre háromezred magukkal. Többek között Garas Dezső, Bodrogi Gyula, Németh János, Orbán Viktor, dr. Besenczi Árpád, Ákos. 

Az egyetemen már robottechnikával is foglalkoznak

Az egyetemi oldal pedig a legmodernebb épületbe (Innovációs és Tudásközpont) kalauzolva zárta a sétát, ahol Decsi Péter megbízott főigazgató adott tájékoztatást, többek között a robottechnikáról. 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a sétát várhatóan ősszel megismétlik majd. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK